Több mint 30 százalékkal nőtt a Minor árbevétele 2003-ban

forrás Prim Online, 2004. május 26. 11:53
A Minor Rendszerház Rt. bejelentette 2003. évi pénzügyi eredményeit.
Ezek szerint a vállalat árbevétele tavaly több mint 30%-kal emelkedett, az adózás előtti eredmény pedig közel 50%-kal nőtt. A Minor Csoport forgalma (amely magában foglalja a Minor Rendszerház Rt.-t, a Minor Holdingot, a Wattmester Kft.-t, a Smart Card Kft.-t és a Trainer Kft.-t) 2003-ban 6 milliárd forint volt, amely a tervek szerint 2004-ben 8 milliárd forintra emelkedne.

A 2003-as év néhány kiemelkedő projektje:

Ipari területen:

  • Vállalatirányítási rendszer (ERP) bevezetése a Budapest Airport Rt. számára. A Minor a svéd IFS rendszerét implementálta, és végezte el az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítését és Help Desk rendszer bevezetését. A projekt több százmillió forint nagyságrendű volt, s ezzel az elmúlt év legnagyobb ERP projektje.
  • Százmilliós nagyságrendű Audi-HP keretszerződésben szállított a Minor az iparvállalatnak már 2002-ben, s mivel munkájukkal meg voltak elégedve, a szerződést 2003-ban egy újabb évre meghosszabbították.
  • A Minor szintén éves keretszerződést kötött a Transelektro Holdinggal 100 milliós nagyságrendben. A projektben a Transelektro Informatikai Igazgatósága az egész vállalatcsoportra kiterjedő Help Desk rendszer bevezetésével támogatja a felhasználók kiszolgálását és az informatikai szervezet munkafolyamatait.

Pénzintézeti területen:

  • HP Storage rendszer kialakítása a Magyar Posta számára. A Posta, SAP rendszeréhez csatlakoztatható korszerű adattárolási megoldást keresett, és központosított közbeszerzés keretében választotta ki a Minort.
  • Magyar Fejlesztési Bank (MFB) érzékeny dokumentumok védelmi rendszerének kialakítása - több tízmilliós nagyságrendben. Az informatikai biztonságot fokozandó, egy olyan rendszerre keresett megoldást az MFB, amivel nyomon tudja követni, hogy az "érzékenynek" minősített (titkos) dokumentumok kikerüljenek az intézményből, ellenőrzés, jóváhagyás nélkül. Az intézet közbeszerzési tenderen választotta ki a Minort.
  • A Postabank Rt. szerver és storage migrációja. A bank back office rendszereit vezérlő szerver és storage rendszer konszolidációja HP platformon. A Minor pályázat útján nyerte el a projektet.
Kulcsszavak: Minor

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52