Tulajdonosváltás és kinevezés a MINOR-nál

forrás Prim Online, 2006. szeptember 13. 12:17
Átadja vezetői székét hazánk meghatározó informatikai szolgáltató cége, a MINOR Rendszerház Zrt. vezérigazgatója: Takács Imre a cég irányításával szeptembertől Dobozi Pétert, az Antenna Távközlési Zrt. korábbi vezérigazgatóját bízta meg. Az új vezető feladata többek között a szolgáltatási üzletág és a befektetői vonal erősítése, valamint a társaság exporttevékenységének bővítése lesz. A MINOR Holding elnöke, Takács Imre egyúttal a MINOR Rendszerház elnöke és - a céget alapító édesapja kiválásával - a MINOR Csoport 100%-os tulajdonosa lett.
Változások előtt áll a MINOR Csoport: a Rendszerház vezérigazgatói tisztségét szeptembertől Dobozi Péter veszi át, míg a korábbi vezérigazgató, a MINOR Holding elnöke, Takács Imre, a Rendszerház elnöki pozícióját is ellátja a továbbiakban. Takács Imre - édesapja, id. Takács Imre kiválását követően - a MINOR Rendszerház 100%-os tulajdonosa lett. Az új vezérigazgató, Dobozi Péter feladatköre a Rendszerház teljes irányítása, a szolgáltatási üzletág fejlesztése, a stratégiai és befektetői vonal erősítése, valamint a cég exporttevékenységének kiszélesítése lesz. Hazánk meghatározó informatikai szolgáltató cége a vezérigazgató- és tulajdonosváltást követően további, nagy volumenű változásokat tervez.

"15 éve vezetem a MINOR-t, és elérkezettnek látom az időt arra, hogy új, kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező vezetőt bízzak meg a vállalat dinamikus fejlődésének további biztosítására. Dobozi Péter hazai és multinacionális cégeknél egyaránt dolgozott, korábbi vezérigazgatói pozíciója során pedig bizonyította rátermettségét és tehetségét a feladatra. Úgy vélem, személyében - hosszas keresés után, a tulajdonosváltással egy időben - a megfelelő szakemberre talált a MINOR" - nyilatkozta Takács Imre, aki a jövőben főként a lobbyra, innovációra, a regionális terjeszkedésre, valamint ingatlanfejlesztési projektekre kíván hangsúlyt fektetni.

A MINOR Rendszerház új vezérigazgatója, Dobozi Péter elmondta: "Örömmel fogadtam a kinevezést, mert nagy lehetőséget látok a MINOR további terveiben. Úgy gondolom, sokat léphetünk előre például az exporttevékenység területén, hiszen számos Európai Uniós tagállamhoz képest jelentős árelőnyben vagyunk, de ígéretes kapcsolatot látok a kelet-európai országokkal való együttműködésben is."

Dobozi Péter (42) okleveles villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd MBA oklevelet szerzett a Case Western Reserve University-n. Két évig a Távközlési Kutatóintézetnél dolgozott fejlesztőmérnökként, ezt követően 1990-1999 között az Alcatel Hungary-nél szolgáltatási- és műszaki igazgató volt. 1999-2003-ig az Antenna Hungária Rt.-nél a távközlési üzletágat vezette, majd 2003-tól az Antenna Hungária csoporthoz tartozó Antenna Távközlési Rt. vezérigazgatói tisztségét látta el, ahol feladata az alternatív távközlési szolgáltató önálló cégként való felépítése és vezetése volt. Számos társadalmi funkciót lát el: a Magyar Nemzeti Host és az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesületének elnökségi tagja, a VOSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Szekció társelnöke, és az IMC posztgraduális MBA alumni alelnöke. Nős, 3 gyermek édesapja; tárgyalási szinten beszél angolul, szabadidejében főként a vizes sportoknak hódol, úszik és vízilabdázik, valamint szívesen síel családjával.

A MINOR Csoport vállalati struktúrája:

MINOR Csoport:

MINOR Holdig Zrt.
- stratégiai testület
- csoportszintű marketing, HR és pr-koordináció
- gazdasági back-office

MINOR Rendszerház Zrt.
- informatikai rendszerintegráció
- komplex szolgáltatások és megoldások tervezése, kivitelezése
- alkalmazás fejlesztés és integrálás
- informatikai tanácsadás, projektvezetés

Comp-Cord Kht.
- e-hulladék gyűjtés, hasznosítás és ártalmatlanítás; szervezés és koordinálás

Trainer Kft.
- hagyományos és elektronikus oktatás

Wattmester Kft.
- biztonsági áramellátási rendszerek tervezése, telepítése, üzemeltetése
- intelligens épület megoldások tervezése és telepítése, tanácsadás

SmartCard Kft.
- információvédelem
- informatikai biztonsági megoldások
Kulcsszavak: CIO +céginfo Minor

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52