Bővül az újonnan csatlakozók it-piaca
A változás jelenleg elsősorban a távközlésben érzékelhető, itt két tendencia érvényesül: a piaci liberalizáció, és ezzel összefüggésben a nyugati szolgáltatók előretörése, illetve a mobiltelefon térnyerése a vezetékessel szemben.
A nyugati szolgáltatóknak a legjobb esetben már csak a kisebb, Unióhoz csatlakozó országokban, illetve a vidéki körzetekben nyílik lehetősége arra, hogy betörjenek a piacra, a nagyobb gócpontokon szinte valamennyi nagy szolgáltató megvetette a lábát. Ennélfogva az IT-szakma számára az idén május 1-jei csatlakozás már csak szimbolikus dátum, mert a nagy szolgáltatók már régóta jelen vannak Kelet-Európában.
Az IDC szerint Lengyelországban a legmagasabbak az IT-kiadások, a második Csehország, Szlovéniában pedig a személyi számítógép-ellátottság már elérte az ausztriai szintet. Észtországban a távközlési piacot már a 90-es évek végén nagymértékben liberalizálták, a mobillefedettség 2002-ben meghaladta az 50 százalékot. Lettország és Litvánia nem tartott lépést ezzel a fejlődéssel: 2002 végén a lakosság mindössze egyharmada rendelkezett vezetékes, vagy mobilkapcsolattal. Szlovákiában 2002-ben a lakosság 32 százalékának volt vezetékes, és 40 százalékának mobiltelefonja. Magyarországon a mobillefedettség meghaladta az 50 százalékot, a vezetékesé 37 százalék volt.
Kapcsolódó cikkek
- Az EU vizsgálja a filmstúdiók Blu-ray/HD DVD szerződéseit
- 122 millió európai az interneten
- Növekvő net-populáció egész Európában
- EU, Lisszabon és a nemzeti akcióprogram
- Az európai uniós háztartások felében van internet
- Európa visszanyerte első helyét a befektetések terén
- Az EU biztos szerint több technológiai beruházásra van szükség
- Digitális verseny Kelet-Európában - Magyarország a harmadik
- India egyik befektetési célpontja Kelet-Európa
- Egyre több spam érkezik Európából
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.