40 ország készül az Informatikai Világtalálkozóra

Kiss Ádám Zoltán, 2003. szeptember 15. 22:07

[smallimage 1 left]A december 10-12 között Genfben megrendezésre kerülő Informatikai
Világtalálkozóra eddig 40 ország állam- vagy kormányfője jelezte
részvételi szándékát. A találkozón az iskolák, falvak, és egészségügyi
intézmények informatikai ellátottságát világszerte befolyásoló döntések
várhatók.
A főszervező International Telecommunication Union (ITU) szerint örvendetes, hogy egyre több ország szeretne jelen lenni a konferencián, ez azt jelzi, hogy a kormányok kezdik elfogadni a találkozó egyik alapgondolatát. E szerint a világban fennálló informatikai különbségek alapvetően a társadalmi megosztottság mentén húzódnak, és ez ellen csak magasabb szintű összefogással lehet hatékonyan harcolni. A szervezők szeretnék elérni, hogy a résztvevő országok vezetői nyilatkozatban támogassák globális cselekvési tervüket. 2010-re minden faluba szeretnének internetet, 2015-ig nyilvános elérési pontokkal. 2005-re legyen minden egyetem, 2010-ig minden a középiskola, 2015-ig minden általános iskola a világháló tagja. A kórházakat 2005-ig, az egyéb egészségügyi központokat 2010-ig szeretnék bekötni a rendszerbe.
Kulcsszavak: EU konferencia

SZTNH: a fiatalok kétharmada tisztában van azzal, hogy a MI használata felvethet szerzői jogi aggályokat

Tízből négy fiatal használt már mesterséges intelligencián (MI) alapuló eszközt, derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idei kutatásából

2024. június 2. 15:39

Az állkapocs mozgását és a környezeti zajszintet is elemzi az LG új fülhallgatója

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 13:46

Reprezentatív véleménykutatás készült a mobiltárca alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett: az Egyesület ezúttal a „Mobiltárca megoldások a felhasználók szemével – reprezentatív kutatás a mobiltárca (wallet) alkalmazásokkal kapcsolatos felhasználói szokásokról és attitűdről” témában végezte el a kétfázisú felméréseit.

2024. június 2. 11:53

Látványos felületen böngészhetjük 5000 egyetem kutatási teljesítményét

Mit, hol, kikkel együttdolgozva kutatnak leginkább egy egyetem munkatársai? – Oxfordtól Tokióig a Corvinus Rankless nevű online felülete látványosan összegzi a világ felsőoktatásának kutatási teljesítményét, kapcsolódási pontjait. Szűrhetünk földrajzi, tudományterületi szempontokra, de szakmai folyóiratokra is.

2024. június 2. 10:11

Az LG bemutatta grafénnel készült TONE Free fülhallgatóját

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 09:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52