A Lufthansa szoftverfejlesztésre és alkalmazástesztelésre toboroz pályakezdőket
IT Young Professional Program
Idén is elindult a Lufthansa Systems Hungária Kft. „IT Young Professional Program” nevű gyakornoki programja: a cég pályakezdő diplomás, vagy hamarosan diplomázó informatikusok jelentkezését várja. A gyakornoki időszak szakmai tréningjei a kiválasztottak általános szoftverfejlesztési ismeretei mellett specifikus fejlesztői szaktudásukat is erősítik majd (Java, JavaScript, C++).
A szakmai tréningek során a gyakornokok megismerkednek a légitársaságok üzleti folyamataival is, valamint olyan soft skilleket szereznek, amelyek segíthetik őket, hogy sikeresen beilleszkedjenek egy multinacionális vállalati környezetbe. A kezdeményezés népszerű: 2012-ben, első évében 94 jelentkezőből 11-et találtak alkalmasnak a részvételre, a tavalyi 124 jelentkező közül már 13-at.
A programra olyan alapszintű fejlesztői és programozói ismeretekkel (például Java, JavaScript, C/C++, vagy ABAP programnyelv ismeretével) rendelkező hallgatók és pályakezdők jelentkezését várják, akik jól beszélnek angolul és nyitott, rugalmas személyiségek. A vállalat rész- és teljes munkaidőbe is keres jelentkezőket, a részvétel azonban legalább heti 30 órás elfoglaltságot jelent rugalmas munkaidő beosztásban. A szakmai tréningek lezárultával a résztvevők alkalmazásfejlesztési és tesztelési projektek tevékeny közreműködői lesznek, és a Lufthansa Systems budapesti csapatában, nemzetközi környezetben fejleszthetik tovább tudásukat.
A programról részletesen: https://job.lhsystems.hu/allas/it-young-professional-program-2015-1924
Kapcsolódó cikkek
- Robotdarut programoznak 24 órás versenyen
- Robotdarut programoznak 24 órás versenyen
- A lányok a jövő technológiai szakemberei
- A lányok a jövő technológiai szakemberei
- Ingyen nézhető élőben a telt házas budapesti CRAFT konferencia
- Ingyen nézhető élőben a telt házas budapesti CRAFT konferencia
- Szabadulós játékkal keres fiatal tehetségeket a Nokia
- Szabadulós játékkal keres fiatal tehetségeket a Nokia
- Még lehet jelentkezni az idei Challenge24-re
- Még lehet jelentkezni az idei Challenge24-re
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei
Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.
Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei
Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.
Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH
Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.