Még lehet jelentkezni az idei Challenge24-re

forrás: Prím Online, 2015. március 5. 11:34

Lengyel győzelemmel zárult a Challenge24 elődöntője, mely az idén is közel 200 csapat részvételével zajlott, hazánkból és a világ különböző tájairól jelentkezett csapatkkoal. A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesületének (MAVE) jubileumi 24 órás programozó csapatversenye, idén is nagyon sok magyar csapatot vonzott.

Az idei megoldandó feladatsorbana programozás melletta legkülönbözőbb kompetenciákra volt szükség: pattogatott kukorica számoláshoz hangfelismerés, egy végtelen térben való mozgáshoz mesterséges intelligencia algoritmus, gömbön útbejárás és speciális sorozatok keresése különböző számhalmazokban.

 


Az idén 15. jubileumát ünnepli a Challenge24, Európa egyik legnagyobb és egyik legrangosabbnak tartott független programozó csapatversenye. Az idei évben a versenyzőknek számtalan programot kínálunk a vesreny előtt, alatt és után, melyeken megismerkedhetnek Budapesttel, egymással és a neves támogató cégek képviselőivel az ITpiknik keretében, amely nyitott lesz a nem döntős csapatok számára is, valamint más kifejezetten az IT témák iránt érdeklődők számára is. Ez utóbbi program lehetőséget ad egy első találkozásra a fiatal informatikusok és IT az cégek munkatársai/szakmai vezetői között.


Az idei küzdelem is számos hazai és nemzetközi cég támogatása mellett zajlik, így gyémánt fokozatú támogatóként a 25 éves múlttal rendelkező Fornax, amely már a kezdetek óta szponzorálja a versenyt, valamint a Google, vagy ezüst támogatóként a Prezi.
A Challenge24 immáron 2000 óta csábítja hazánkba a világ legjobb programozóit, minden évben több száz csapat indul a versenyen, így a mezőny első felében végezni komoly szakmai teljesítmény.

 


A verseny résztvevőinek komplex, sokféle ismeretet igénylő feladatsort kell megoldaniuk, melyek matematikai, algoritmuselméleti, grafikai, hálózati és mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémák köré épülnek. A feladatokat való életből vett problémák ihletik, melyeknek megoldása algoritmikus úton lehetséges.


Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a résztvevők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre, programozási nyelvre vonatkozóan. A résztvevők akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni döntő során is saját számítógépeiket használják.

 


A hallgatók részvételét a hazai egyetemek mellett, külföldi felsőoktatási intézmények is támogatják, emellett magyar és nemzetközi cégek sora tartja fontosnak a kihíváson keresztül a tehetségek felkutatását és megismerését. A versenyre február 26-ig lehet jelentkezni a Challenge24 honlapján:ch24.org


A ch24.org/archive.html weboldalon megtalálhatók az elmúlt 15 év feladatai feladatai, megoldásokkal együtt, hogy ezzel is segítsük a felkészülést.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55