A Facebook hatása a nyaralásra

Czipperer Dia, 2013. augusztus 1. 13:36

A közösségi média behálózza életünket, olyannyira, hogy lassan már nem is saját akaratunk, hanem barátaink viselkedési mintái határozzák meg mindennapjainkat.

Így van ez a nyaralások esetében is. Matthew Flex, az online turizmus szakértője szerint ugyanis „Nem túlzás azt állítani, hogy a turizmust a Facebook mozgatja”. Viszont itt nem a hirdetésekre kell elsősorban gondolni. Hiába látunk ugyanis egy feltűnő hirdetést az oldalon, nem ez a mérvadó döntésünk során.

 

A közösségi média ereje

 

Brit kutatók vizsgálták meg a kettő közti kapcsolatot. Persze a brit felméréseknek sokszor negatív képe van, mindenki maga eldöntheti, rá ez mennyire jellemző.

 

A vizsgálat szerint főként a barátok fotói motiválnak minket döntésünk során. Az eredmények szerint 52%-ban ezek alapján döntünk végül. Köszönhető mindez annak, hogy folyamatosan is képekkel „bombáznak” minket az oldalon. Az emberek ugyanis szeretnek ezzel dicsekedni, 78%-uk tölt fel képeket nyaralásáról, ezek közül 15% kifejezetten azért, hogy mások irigykedjenek. Nagyjából ennyien vannak azok is, akik exeiket akarják bosszantani ezzel.

 

Itt persze elkezdődik egy versengés, az iramot azonban nem annyira tudja mindenki tartani. Szerencsére nálunk az a helyzet, hogy sokan, és szerencsére egyre többen választják hazánkat, vagyis belföldi úti cél nyaralásként. A KSH adatai szerint az elmúlt évben nőtt a belföldi turizmus, főként a SZÉP kártyának köszönhetően.

 

 

A véleményváltoztatásra is hatással van

 

A közösségi média nemcsak a döntés meghozatalában segít, hanem egy-egy elvetésében is. A felmérés résztvevőinek több mint fele nyilatkozta azt, hogy az itt olvasott vélemények alapján változtatta meg nyaralása helyszínét. Még ennél is többen vannak azok (2/3), akik a kritikákat hitelesnek vélik.

 

Mi élen járunk

 

Hazánkban egyre több cég ismeri fel a közösségi média erejét, sok közülük az első 100-ba is bekerült, viszont az állami szektor még jelentős elmaradásban van a magánszektortól. Világviszonylatban ugyanez nem mondható el. Az 500 legnagyobb oldal között csupán 2 turisztikait találunk.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Tiltás helyett beszélgetés: így válhatunk tudatos digitális szülőkké

Nem kérdés, hogy a mai gyerekek már egy olyan digitális korba születtek, ahol egészen kicsi kortól mindennapossá vált az eszközhasználat. Az internet azonban számos veszélyt rejt magában, amire gyakran sem a gyerekek, sem a szülők nincsenek felkészülve. Bár a kütyühasználat tiltása kézenfekvő lehet, hosszútávon egyáltalán nem megoldás, főleg ha a szülői példán keresztül is ezt látják a gyerekek. De akkor hogyan válhatunk tudatos digitális szülővé? Egyáltalán mik jelentenek veszélyt az online térben? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány segítségével összegyűjtöttük azokat a hasznos tippeket, amelyeket a mindennapokba beépítve már ma tehetünk gyermekünk online biztonságáért.

2024. május 28. 17:38

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52