A Google nagyobb az USA-ban, mint a Facebook, Twitter és a Netflix együttvéve

Czipperer Dia, 2013. július 24. 12:32

Bár nem hazai jelentésről van szó, mindenképpen fontos mérföldkő, amit cím is jelez, valamint a Deepfiled internetfigyelő cég adatai is igazolnak, hogy a Google uralja az internetpiacot az USA-ban.

A Deepfield jelentése azt mutatja, hogy az észak-amerikai fogyasztók internetes forgalmának átlagosan közel 25%-a a Google szerverein fut keresztül. Ezzel rekordot állított fel a cégóriás.

 

A mérés eszközök és felhasználók megoszlása alapján is vizsgálta a forgalmat, ahol ez az arány 60%-ot mutat. A vizsgálatba számítógépeket, mobileszközöket, játékkonzolokat, otthoni multimédiás eszközöket és más beépített eszközöket is bevontak. Ez alapján kijelenthető, hogy a Google ma már nagyobb, mint a Facebook, Twitter és a Netflix együttvéve.

 

 

A legutóbbi ilyen felmérés 2010-ben készült. Az akkori számok még igencsak más képet mutattak: az internetes forgalom 6%-át bonyolította akkor a Google, vagyis 3 év alatt megnégyszerezte a forgalmát.

 

Forrás: CNET.com 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55