Mérnökhallgatók ötletei alapján újul meg a MAVIR honlapja

forrás: Prím Online, 2013. március 30. 08:30

Két pályamunka legjobb elemeit ötvözve készülhet el a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. új honlapja. A 2012/2013-as tanévre kiírt hallgatói ösztöndíj megosztott félmillió forintos fődíját Hackl Mónika kommunikációs vezető és Aszódi Tibor, a vállalat informatikai igazgatója adta át a nyerteseknek. A beérkezett pályázatok minősége és részletessége igazolta, hogy érdemes alapozni a hazai mérnökhallgatók tudására és kreativitására.

Az ösztöndíjat kettős céllal írta ki a MAVIR: egyrészt a jelenlegi honlap korszerűsítését, másrészt felhasználóbaráttá tételét kívánták elérni. Az ösztöndíjat a bíráló bizottság a Budapesti Műszaki Egyetem két hallgatójának, Bartha Péternek és Fábián Andrásnak ítélte oda.


„A beérkezett anyagokat tanulmányozva úgy döntöttük, hogy két első helyezettet hirdetünk. Bartha Péter technikai, programozó megközelítését a végleges felépítésnél használjuk majd fel, míg Fábián András munkájából a letisztult, elegáns formát őrizzük meg.” – mondta Hackl Mónika kommunikációs vezető. „Különdíjjal jutalmaztuk Szaradics Balázs, Szabó Zsolt, Deák Mór János, Póth Péter és Deák Attila egyetemeken átívelő közös pályázatát, ami elméleti oldalról közelítette meg a közszolgáltatók internetes felületeinek működését és céljait.” – tette hozzá.

A szakemberek véleménye szerint a két nyertes hallgató, Bartha Péter és Fábián András részletes és átgondolt tervei megközelítik a professzionális online cégek munkáit. A pályázatok magas szakmai színvonala igazolja, hogy a diákok komoly felmérést és tervezést végeztek.

Kulcsszavak: webfejlesztés website

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Bevállalós ötletekkel versenyeznek a Megoldások a holnapért döntősei

Kiválasztották a legjobb nyolc csapatot a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megkezdhetik a felkészülést a döntőre. A következő hetekben a csapatok elképzelésük prototípusát alkothatják meg és tesztelhetik működését a mentorok közreműködésével. A diákok a szakértők segítségével készülnek a végső, májusi megmérettetésre, ahol a három legjobb csapat összesen 6 millió forint összértékű Samsung készülékkel bővítheti egyéni és oktatási intézménye eszközparkját.

2024. április 23. 14:44

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.

2024. március 25. 15:50

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55