Példaértékű kisvállalkozói weboldalakat díjaztak

A Budapest Bank kihirdette az „Üzleti siker honlappal” díj nyerteseit

forrás: Prím Online, 2012. november 22. 10:41

Bár sok kisvállalkozás használja már tudatosan az online jelenlétet a vevői kör bővítésére, még mindig szükség van ösztönzőkre és jó gyakorlatok bemutatására ahhoz, hogy a kisebb cégek körében széles körben elterjedjen a saját weblap, illetve webáruház. A Budapest Bank ezért hirdette meg „Üzleti siker honlappal” pályázatát, ahol sok olyan vállalkozás mutatkozott be, amely honlapja példaértékű lehet más cégek számára is. A zsűri szakmai díját egy e-könyveket árusító vállalkozás, a közönségszavazást pedig egy környezetbarát termékeket kínáló cég nyerte.

A jó honlap ma már elengedhetetlen egy cég életében, hiszen az internetelérés terjedésével egyre többen keresnek és vásárolnak a neten. A Budapest Bank nemrég zárult, kisvállalkozások számára kiírt pályázatán olyan honlapokat keresett, amelyek hatékonyan támogatják az értékesítést, amelyeket egyszerre jellemez a logikus, felhasználóbarát felépítés és az esztétikus megjelenés.

Közel 200 pályázat érkezett a legkülönfélébb területen működő cégektől. A résztvevő cégek közel kétharmada jól kiépített webáruházzal is rendelkezik. A bank korábbi kutatása szerint ez igen hatékony eszköz, a webshoppal rendelkező kisvállalkozások fele állítja, hogy forgalma nőtt ennek az eszköznek a hatására, mégpedig átlagosan 26%-kal. Ugyanakkor a vállalkozások egy része költségcsökkenésről is beszámolt: az üzemeltetési költségek átlagosan 24%-kal mérséklődtek. Szintén erősítheti az értékesítést az online fizetés lehetővé tétele, ezt azonban csak a pályázók közel egynegyede biztosítja vevőinek. A közösségi média szerepének felismerésére utal, hogy a pályázók majdnem mindegyike Facebook-jelenléttel is erősíti ismertségét. A független szakemberekből és a Budapest Bank vezetőiből álló zsűri szakmai díját az e-könyv készülékek és az ezekre alkalmazott irodalmi alkotások forgalmazásával foglalkozó, és blogot is működtető www.bookandwalk.hu oldal nyerte, amely csak idén májusban indult, és máris átlagosan havi 8000 látogatója van. A zsűri tíz másik oldalt is kiválasztott, amelyek közül a közönség szavazta meg a kedvencét: a győztes a környezetbarát és energiatakarékos termékek széles választékát kínáló www.zoldpolc.hu lett.

„A honlap valójában egy kirakat, egy kapu, amelynek elég vonzónak és logikusnak kell lennie ahhoz, hogy becsábítsa az embereket. Itt kezdődik a márka kommunikációja és maga az eladás. Ez igaz a Facebook-jelenlétre is, sőt ez a platform azért is fontos, mert itt  találkoznak és cserélnek véleményt a vásárlók. Ehhez képest sokan nem élnek az online és közösségi média lehetőségeivel, amelyek pedig igen költséghatékony megoldások. A Book and Walk és a Zöldpolc nemcsak kedvet csinál, és bizalmat teremt ízléses oldalával, de egyszerű és könnyen kezelhető felületet ad, hogy jól essen a vásárlás" - mondta Geszti Péter reklámszakember, a pályázatokat elbíráló zsűri egyik tagja.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36