Az 50 legjobb iPhone alkalmazás – zene és fényképezés

Vértes Judit, 2011. szeptember 8. 11:50

Korábbi cikkeinkben bemutattuk a Time szerkesztői által legjobbnak tartott iPhone játékokat, az utazással és az életmóddal kapcsolatos alkalmazásokat. Ma folytatjuk a sorozatot, és következnek a zenéhez, fényképezéshez kapcsolódó alkalmazások.

 A Mog zenei felhő eléréséhez szükséges szoftver ingyen letölthető, és havi 9,99$-ért korlátlan mennyiségű zenét hallgathatunk, illetve menthetünk le készülékünkre. Az iPhone 4 tulajdonosok más alkalmazások futtatása közben is élvezhetik a szolgáltatást.
 
A Pandora már a számítógépen is hasznosnak bizonyult, de még inkább az a telefonon. A különböző számítógépen, szerveren vagy más eszközökön tárolt zenéinket bárhonnan elérhetjük, akár a buszon, akár a konditeremben. Az iPhone készülékre töltött zenéket pedig könnyedén feltölthetjük a már meglévő zenei könyvtárunkba.
 
Többször előfordult már, hogy egy szórakozóhelyen, vagy rádióban megtetszett egy szám, de mivel nem ismertem a címét vagy az előadóját, várni kellett a szerencsére, hogy újra halljam. A SoundHound alkalmazás megoldja a problémát: azonosítja a hallott zeneszámot, még akkor is, ha közben nagy a háttérzaj.
 
De ha a meglévő számok hallgatása helyett inkább mi magunk szereznénk zenét, megtehetjük a Bloom program segítségével. Ha nem érzünk magunkban elég kreativitást, a Bloom komponál nekünk, csak be kell állítani, milyen hangulatú zenét szeretnénk: altatót, vagy ébresztő zenét. A háttérben futó vizuális mintákat is mi magunk szerkeszthetjük.
 
Az iPhone segítségével bármikor, bárhol készíthetünk fotót, amit aztán a különböző alkalmazásokkal kedvünk szerint alakíthatunk. Ha nem elégszünk meg az iPhone készülékkel készített felvételekkel, az 1,99$-ért megvásárolható Camera+ alkalmazással tökéletesíthetjük képeinket. A Camera+ nem csak a jobb fotó készítését garantálja a kép stabilizátorral és az akció felvételek készítéséhez használható üzemmóddal, de meglévő képeinket is díszíthetjük, keretbe tehetjük, vagy retro hangulatúvá varázsolhatjuk.
 
A fotózás ma már egyre több ember hobbija, vagy inkább a hétköznapok szerves része lett. A Photoshop Express épp azokat a képszerkesztő eszközöket nyújtja, amelyek elegendők ahhoz, hogy egyedivé varázsoljuk pillanatképeinket. És mindezt ingyen elérhetjük.
 
Keveseknek adatott meg, hogy kipróbálhassák a régi Holgas, Dianas filmfelvevő gépeket, de bárki kipróbálhatja milyen lehetett, ha letölti a Hipstamatic ingyenes alkalmazást. Nosztalgiának sem utolsó, és a Facbookra feltöltött képeink művészfotóknak látszanak majd.
 
Amatőröknek és profi fotósoknak egyaránt érdemes letölteni a ColorSplash alkalmazást. Javíthatjuk a fénykép minőségét, beállíthatjuk a felbontást, majd az elkészült képet fekete-fehérré változtathatjuk akár úgy, hogy bizonyos részek színesek maradnak. Az így készített fotóinkat megoszthatjuk Facebookon, Twitteren, de akár az Instagram segítségével is, ami egyfajta fotós közösségi alkalmazás.
 
 
Kulcsszavak: TOP50 iPhone zene fotó

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36