Jó példák és megőrzendő hagyományok: digitális kultúra a közoktatásban

forrás: Prím Online, 2023. december 4. 17:33

40 évvel ezelőtt indult az iskolaszámítógép program, melynek keretében megkezdődött az iskolák számítógépekkel való ellátása – ekkor vált a magyar állam számára is nyilvánvalóvá, hogy a számítástechnikai tudás nélkülözhetetlen része a közoktatásban megszerzendő műveltségnek. A programról és az idén 55 éves Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) négy évtizede hatékonyan működő tehetséggondozási rendszeréről rendezett konferenciát az NJSZT Informatikatörténeti Fórum szakosztálya a nagy szakmai műhelyeket bemutató tanácskozások állandó helyszínén, az Óbudai Egyetem Neumann Karán. Az iskolaszámítógép programtól az informatikai versenymozgalmakig című konferenciára 2023. december elsején került sor.

A rendezvényen élőben is megtekinthető HT1080Z hivatalos magyar iskolaszámítógép – a beépített magnetofonnal és a 16 Kilobájt RAM memóriával – persze csak egy korszak jellegzetes terméke, melyet hamar meghaladott az idő. A 80-as évek elején kialakult módszertanok és tehetséggondozási műhelyek azonban máig hatóak az informatika és különösen az algoritmikus gondolkodás területén – és ez a „kódolói” gondolkodásmód a mesterséges intelligencia világában egyre nélkülözhetetlenebb.

 

A konferenciát Dr. Tick József, az iTF szakosztály elnöke és Szalay Imre, az NJSZT ügyvezető igazgatója köszöntötte, elhelyezve a programot a Neumann 120 jubileumi év eseményeinek sorába. Az iskolaszámítógép programról mind kormányzati és professzionális IT-s, mind pedagógiai oldalról Prof. Dr. Sima Dezső, az Óbudai Egyetem alapító professzora és Kőrösné Dr. Mikis Márta adott elő. Az előzményekről és a nemzetközi kontextusról Dr. Somogyvári Lajos, Dr. Szabó Máté és a konferencia levezető elnöke, Képes Gábor beszéltek, a De Gruyter kiadónál, a How computers entered the classroom, 1960-2000 című tanulmánykötetben, idén megjelent művük alapján.

 

Képes Gábor kiemelt néhány olyan úttörő informatikatanárt – köztük Kovács Mihályt, Vincze Sándort, Müller Antalt és Garádi Jánost –, akik nagyon korán reagáltak a számítógépek megjelenésére – és a kezdetektől segítették a középiskolások pályaorientációját.

 

 

Az NJSZT-hez és az ELTE Informatikai Karához szorosan kötődő, patinás és a tehetségkiválasztásban nemzeti jelentőségű versenyrendszerről Dr. Zsakó László beszélt átfogóan, míg Péter Miklós az előzményével együtt jövőre 40 éves szekszárdi Neumann János Nemzetközi Programtermék Versenyt, Erdősné dr. Németh Ágnes és Dr. Horváth Gyula a diákolimpiai felkészítést és a Magyarországon rendezett diákolimpiákat mutatták be. Az NJSZT Tehetséggondozási Szakosztály versenyrendszere sok százezer diákot ért el az elmúlt közel 40 évben és a határon túli magyar diákság digitális kompetenciáinak és programozói tudásának fejlesztését is segítette. 

 

A konferencia utolsó előadását Dr. Gulyás László tartotta, az ELTE IK Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense, aki maga is a konferencián említett versenyeken induló tehetség és a 80-as évek magyar mikroszámítógépeinek programozója volt – mára pedig példaképül szolgálhat a mai programozóknak. Az NJSZT diákolimpiai alumniban fogja össze a korábbi versenyzőket, akik közül sokan ma már vezető IT-s szakemberek.

 

Az Iskolaszámítógép konferencia előadásainak videói és prezentációi az Informatikatörténeti Adattárban – itf.njszt.hu oldalon – lesznek hamarosan elérhetőek. Jövőre pedig a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával iskolaszámítógép témájú történeti, interaktív kiállítást mutat be az NJSZT és az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány túrkevei és budapesti helyszíneken.

 

A konferencia programja: https://njszt.hu/hu/event/2023-12-01/az-iskolaszamitogep-programtol-versenymozgalmakig 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36