Kiderült, ki lett a 2023-as Év innovátora
Immáron negyedik alkalommal ítélték oda az „Év innovátora” címet, az infokommunikációs szakma egyik legtekintélyesebb hazai elismerését. A HTE Fekete László-díj idei nyertese Kántor András Ferenc, aki a magyar bankszektor kiemelkedő fejlesztőjeként több olyan projektet vitt végbe, amelyek hatalmas áttörést jelentenek a bankkártyás fizetések világában. Munkásságát, újító habitusát és motiváló képességeit a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület a szakmai méltatás mellett 1.000.000 Ft-tal jutalmazta.
A HTE Fekete László-díj az újítás mögött álló személyt hivatott elismerni, illetve az innovátori képességeket jutalmazni: Kántor András Ferenc nem csupán kiemelkedő fejlesztő, hanem elismert, ösztönző csapatvezető. – Félkarú óriás lennék a csapatom nélkül – mondta a szakember, akit felettesei neveztek be a díjra. – Kiemelt partnereink külön ajánlóleveleket is írtak a jelölésemhez, ami önmagában sem kis elismerés számomra, és már a pályázat során olyan visszajelzéseket kaptam különböző helyekről, amik hatalmas pozitív visszacsatolást jelentettek a munkásságomat illetően. Úgy érzem, hogy már ezért megérte!
A 2023-as Év innovátora 12 éve kötelezte el magát bankkártyával kapcsolatos fejlesztéseknek, és azóta is folyamatosan keresi az új, eddig kiaknázatlan lehetőségeket és kihívásokat. Nevéhez több, telefonon, okosórán, illetve fitness karkötőn megvalósított digitális fizetési megoldás kötődik – szakértelmének köszönhető, hogy a K&H Bank az európai kártyakibocsátók között elsőként tudott adott okosórákra fizetési lehetőséget bevezetni. Fajsúlyos szerepe volt a kanapéról igényelhető, azonnal digitalizálható bankkártyás számlák elindításában is.
Elmondása szerint csapatával sokszor szoros határidőkkel dolgozik, így külön büszke arra, hogy a MasterCard Apple Pay implementációját a várható 1-1,5 éves lefutási idő helyett nekik 4 hónap alatt sikerült lefejleszteniük és bevezetniük. Ennek is köszönhető, hogy ma már nemzetközi szinten is őket ajánlják a bankkártyás fizetési szolgáltatások fejlesztésére.
A pályázat nyertese a szakmai elismerést a HTE Infokom Konferencián vehette át, ahol további szakmai terveiről így nyilatkozott: – Szeretném látni, ahogyan az ötleteim a valóságban pozitív változásokat hoznak és megkönnyítik az emberek mindennapjait. Véleménye szerint a díjjal járó pénzösszeg nem hasonlítható össze azzal a megtiszteltetéssel, amit a szakmai elismerés jelent számára: – Volt szerencsém az egyesület tagjaival beszélgetni és jó volt látni, hogy milyen értékek és emberek állnak valójában a pályázat mögött. Mindenképp törekedni fogok arra, hogy a díj szellemiségét tovább vigyem és az innováció jegyében végezzem a jövőben is a munkám.
Kapcsolódó cikkek
- Idén is keresik az Év Innovátorát!
- Nemzetközileg is elismert innováció alkotója nyerte a HTE Fekete László-díjat
- Idén is pályázhatnak az innovátorok
- Megvan a HTE Fekete László-díj nyertese
- Ki jut ki a Cisco műegyetemi szabadulószobájából?
- A 3G küszöbön álló búcsúja során a hírközlési hatóság a fogyasztók védelmére összpontosít
- Mindennapi varázslat az iskolában
- Egy infokommunikációs innováció idén is 1 millió forintot ér
- Sokkal több nőt tudna alkalmazni a magyar infokommunikációs piac
- Három nagy magyar egyetem innovatív informatikai együttműködése
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az ABB tovább bővíti energetikai portfólióját
Az ABB bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Siemens Kínában működő szerelvény részlegének felvásárlásáról. Az akvizíció bővíti az ABB piaci jelenlétét, és kiegészíti regionális ügyfélkínálatát az okosépületek piaci szegmensében.
Megvette a Netflix a Marsra magyar! első évadát
A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című sorozat első évada május 15-én került fel a Netflixre, ahol már másnap bekerült a Top10 legnézettebb TV Show közé Magyarországon. A döntés, hogy egy márkával közösen létrehozott magyar sorozat megjelenik hazai és nemzetközi streaming platformokon is, rendkívüli siker a hazai médiaiparban.
A Xiaomi a “Red Bull Can You Make it?” kalandverseny nemzetközi partnere
A Xiaomi bejelentette, hogy a vállalat lesz az idei “Red Bull Can You Make It?” verseny globális partnere. A “Red Bull Can You Make It?” a világ különböző pontjairól érkező, kalandvágyó csapatoknak szervezett, izgalmas, Európát átszelő kalandverseny, mely május 28-án Berlinben ér véget.
A Lufthansa Systems Hungária második alkalommal nyerte el a „Megbízható Munkaadó” díjat
A Lufthansa Systems Hungária sorozatban második alkalommal nyerte el a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által, pályázat útján odaítélt „Megbízható Munkaadó” díjat. A kitüntető címmel azokat a cégeket ismerik el, amelyek kiemelkedő vállalati kultúrájuknak köszönhetően példamutató módon gondoskodnak kollégáik munka- és életkörülményeiről. A „Megbízható Munkaadó” díjat a szakmai zsűri az idei évtől 3 évre ítéli oda a sikeres pályázók részére.
Profi tippek a tudományos anyagok hatékony olvasásához BOOX tabletekkel
A tudósoknak, kutatóknak és diákoknak a kutatási cikkek olvasása olyan, mintha egy tudástornyot építenének. Minden tégla egy-egy információt képvisel, amit alaposan megvizsgáltak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes integrációt a teljes szerkezetbe. Tekintettel az információsűrűségre, a tudományos művek olvasása mindig tanulságos, ugyanakkor megterhelő. A produktivitás javításához megfelelő módszerekre és eszközökre van szükségünk.