Növekszik a használt mobilok népszerűsége, az Euronics is belép a piacra
A legújabb szériás okostelefonok helyett egyre nagyobb az érdeklődés a használt, de jó állapotban lévő, értékálló mobilok iránt. Az Euronics éppen ezért úgy döntött, belép a használt telefonok piacára: a webshopon már most megrendelhetőek a legújabb modellekhez képest kedvezőbb áron elérhető készülékek. Az első készletet a kifejezetten időtálló iPhone modellekből állította össze a cég.
Augusztustól használt, de jó állapotú okostelefonok értékesítésébe kezdett webshopján hazánk jól ismert elektronikai üzletlánca, az Euronics. A kezdeményezés hátterében az áll, hogy az utóbbi években az Euronics tapasztalatai szerint a vásárlók tudatosabbak a mobilvásárlás terén: ritkábban cserélik le készülékeiket, az emelkedő árak miatt pedig kevésbé keresik az adott évben frissen kiadott, legújabb modelleket. Ezekben a vásárlói döntésekben az egyre fontosabbá váló fenntarthatóság is vezérli őket. A használt okostelefonok tehát azoknak jelenthetnek jó alternatívát, akik kedvező áron, ugyanakkor garantáltan megbízható forrásból szeretnének megfelelően bevizsgált, időtálló és jó állapotban lévő készüléket vásárolni.
Spórolás okosan
A használt mobiltelefonok készlete az Euronicsnál jelenleg a korábbi években kiadott iPhone készülékekből áll. „A korábbi szériás iPhone-ok iránt az Euronicsnál is állandó az érdeklődés, egyrészt érték- és időtállóságuk miatt, másrészt azért, mert a gyártó hosszú évekig biztosítja rájuk a szükséges frissítéseket. Éppen ezért első körben ezekkel lépünk be a használt eszközök piacára” – mondta Metykó Tibor, az Euronics marketing igazgatója. Az azonos szériájú új okostelefonokhoz képest a használt modelleket akár 30-40%-kal alacsonyabb áron rendelhetik meg a vásárlók a vállalat webshopjáról.
Környezettudatos választás
„Nem titkolt célunk, hogy a vásárlókat tudatosabbá tegyük a készülékhasználat terén, és nyitottabbá a használt eszközök irányában, hiszen ezek újbóli alkalmazásával kevesebb jó állapotú termék végzi majd elektronikai hulladékként” – tette hozzá a vezető, aki szerint a fiatalabb vásárlóknál egyre kisebb a jelentősége annak, hogy a legújabb telefont tudhassák a zsebükben, sokkal inkább előtérbe kerülnek a környezettudatosság szempontjai. „Ha pozitív lesz a fogadtatás, más márkákra, illetve később más termékkategóriákra is tervezzük kibővíteni ezt a kezdeményezést, és már a készülékbeszámításhoz szükséges háttér megteremtésén is dolgozunk.”
Ellenőrzött termékek
A telefonok állapotát az Euronics erre szakosodott beszállító partnere ellenőrzi, szükség esetén javítja, tisztítja a készülékeket, és a külső és belső jellemzői alapján több kategóriába sorolja azokat. Az Euronics a legmagasabb kategóriájú, azaz esztétikailag és hardveres szempontból is a legjobb állapotban lévő mobilokat veszi át, és kínálja eladásra a webshopon.
A kereskedő a használt mobiltelefonokra is vállal szavatosságot, ami azokra a hibákra terjed ki, amelyek feltehetően már az áru átadásakor fennálltak, és a vásárlás időpontjától számítva egy éven belül jelentkeznek.
Kapcsolódó cikkek
- Rugalmasság és sokoldalúság kompromisszum nélkül
- Az akadozó streamingtől lesz feszült a felhasználó
- A Sony bemutatja legújabb prémium okostelefonját, az Xperia 5 V-t
- A HONOR bemutatta a holnap okostelefonjait az IFA 2023-on
- A HONOR AIGC művészekkel együtt mutatja meg, milyen lehet a jövő divatja
- Érkeznek a TCL forradalmi technológiái
- Kiderült, milyen kreatív interakciókra képes a hajlítható HONOR Magic V2
- Hamarosan megindul a roham az iskolakezdéshez szükséges elektronikai eszközökért
- A HONOR új hajlítható telefonját szereli szét egy influenszer
- Magyarországon is elérhetőek a Samsung legújabb hajlítható okostelefonjai, valamint okosórái és tabletjei
Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.