A magyar BOOKR Kids kelti életre az Oxford University Press könyveit
A világ egyik legnagyobb múltú tankönyvkiadója, az Oxford University Press (OUP) a magyar BOOKR Kids-t bízta meg azzal, hogy újratervezze majd digitalizálja a kiadó klasszikus regényeit és könnyített olvasmányait.
Sherlock Holmes részlet, Illusztrálta: Czuder Tamás
A megállapodást megelőzően két évig tárgyalt a magyar startup az Oxford innovációs részlegével, végül a BOOKR Kids olvasva tanító módszertana, kutatási eredményei és nemzetközi referenciái meggyőzték az OUP vezetőit. A BOOKR Kids hidat épít a könyvek és a digitális világ között, missziója, hogy a képernyő mellett az irodalom is a gyermek életének szerves részévé váljon. Tavaly több mint ezer általános iskolás részvételével történt kutatásuk legfontosabb eredményként kiemelhető, hogy az olvasás és szövegértés különböző részterületein átlagosan 15-20%-kal eredményesebben teljesítettek a BOOKR könyvekkel dolgozó tanulók, mint a kontrollcsoportban mért papír alapú könyvet olvasók. A kutatást a Klebelsberg Központ, az ELTE és a Szegedi Egyetem támogatta.
Sherlock Holmes részlet, Illusztrálta: Czuder Tamás
Az Oxford a Dominoes és Bookworm könyvsorozat digitalizációjának újragondolásával bízta meg a BOOKR Kids-et: a magyar cég illusztrálja és animálja az e-könyveket, és új, interaktív játékokat is fejleszt a történetekhez, így egy egészen egyedülálló olvasási élményt tud nyújtani az angolul tanuló iskolások számára. Olyan jól ismert könyvek kelnek majd új életre, mint a Sherlock Holmes kalandjai, a Rómeó és Júlia vagy a 80 nap alatt a Föld körül.
Az Oxford University Press és a BOOKR Kids együttműködésében készült angol nyelvű digitális könyvek hamarosan a BOOKR Class kínálatában lesznek elérhetők, amely pótrendelés keretén belül még megrendelhető a hivatalos tankönyvjegyzékről június 30-ig. ( kiadói kód: MB-87255)
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes interaktív hangoskönyvek felolvasással a BOOKR Kids és a Samsung együttműködésében
- Megduplázná az 1 millió könyv letöltést a BOOKR Kids 2020-ban
- 12 ismert személyiség kampányol a szülők napi 15 percéért
- Digitális szövegértésfejlesztő iskolai program indul
- Ingyenesen tölthető le Magyarország legnagyobb digitális mesetára
- Az Oxford University Press Budapesten nyitott technológiai központot
- Kötelező olvasmányok lesznek szabadon elérhetők a Mesetárban
- Meseapp a Szegedi Tudományegyetem ajánlásával
- Mese a másságról
- Két éves a BOOKR Kids
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.