12 ismert személyiség kampányol a szülők napi 15 percéért

forrás: Prím Online, 2019. november 4. 15:03

Az olvasóvá nevelés fontosságát és gyakorlati megvalósításának lehetséges módjait közvetíti közérthető, könnyed, már-már játékos formában a nagyközönség felé a magyar startup BOOKR Kids és a Magyar Olvasótársaság együttműködéséből született Így mesélj, hogy olvasson című könyv. A 300 ajándék digitális mesét is tartalmazó, Dr. Pompor Zoltán alkotószerkesztő nevéhez fűződő kötethez egy tucat hiteles, ismert személyiség adta arcát, nevét, gondolatait.

A BOOKR Kids gondozásában jelent meg az Így mesélj, hogy olvasson című könyv, amelynek szerzői az olvasás ügye iránt elkötelezett szakértők, közös bennük, hogy mindannyian a Magyar Olvasástársaság tagjai. Az egyes fejezetekben a tudomány legfrissebb eredményei mellett saját tapasztalataikat is leírják, ötleteket, praktikus tanácsokat adnak az olvasás megszerettetéséhez. A fejezetek konkrét könyv és szakirodalmi ajánlókkal zárulnak.

 

 

Miért fontos az olvasóvá nevelés ügye?

Az Európai Unió írásbeliséggel foglalkozó szakértői csoportja az Act now! avagy Cselekedjünk most! című kiadványában ismertette először azt a számadatot, amelyre azóta több kutatás hivatkozik: az EU tagországok adatközlése szerint az Európai Unióban minden ötödik 15 évnél idősebb ember komoly szövegértési problémával küzd, ami a mindennapi boldogulását is veszélyezteti. Nincs ez másként Magyarországon sem. 

 

A hazai és nemzetközi olvasásértési mérések (kompetenciamérés, PISA, PIRLS) során bebizonyosodott, hogy a magyar tanulók esetében szoros összefüggés van a szövegértési képesség és a család szociokulturális háttere között. Ez azt is jelenti, hogy a méréseken jobban teljesít az, aki könyves környezetben nő fel, szülei rendszeresen olvasnak könyvet.

 

A Ohio Állami Egyetem kutatása szerint “plusz 1,4 millió hallott szó” előnnyel kerülnek iskolába azok a gyerekek, akiknek a szülei naponta 5 mesét olvasnak.

 

Az alkotószerkesztő Dr. Pompor Zoltán előszavában írja: “Ha csak egy dolgot emelhetnék ki a könyvben elhangzó tanácsok közül akkor ez lenne: olvass minden nap 15 percet a gyermekednek! Számoljunk csak kicsit: napi 15 perc az heti 105 perc, ami havi 450 perc, azaz évi 5475 perc – több, mint 90 óra, majdnem 4 teljes nap!”

 

 

12 neves és hiteles közéleti személyiség adta arcát és olvasáshoz kapcsolódó gondolatait a könyv egyes fejezeteihez. Ott Anna, Balatoni József alias Jocó bácsi, Al Ghaoui Hesna, Fluor Tomi, Molnár Piroska, Rajkai Zoltán, Lackfi János, Bosnyák Viktória, Kemény Zsófi, Varró Dani, Dr. Gyurkó Szilvia és Dr. Kádár Annamária egy-egy olvasóvá válással kapcsolatos visszaemlékezésével, személyes hangvételű gondolatával indul a mindennapi meseolvasás jelentőségétől a hangoskönyvön és a digitális olvasáson át a kötelező- és kamaszolvasmányokig, az olvasóvá nevelés lehetőségei felé 12 különböző irányból közelítő fejezet.

 

A kötet egy 21 napos olvasóvá nevelési kihívást is tartalmaz, valamint 300 ajándék digitális mesekönyvet, a BOOKR Kids Mesetárhoz való egyéves hozzáférést biztosító kód formájában.

 

A BOOKR Kids mint az Edison100 listán szereplő cég az Így mesélj, hogy olvasson könyv kiadásával hozzájárul az Edisonplatform célkitűzéséhez, miszerint legalább 20 ezer fiatal életére fog pozitív hatást gyakorolni. A startup a könyvből befolyó bevétel egy részéből pedig hátrányos helyzetű gyerekek olvasó programjait fogja támogatni, egy-egy minikönyvtár adományozásával.

Kulcsszavak: könyv BOOKR Kids

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36