Felmérték a középiskolások műszaki képességeit

forrás: Prím Online, 2019. március 4. 10:16

Lezárult az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) által, a mérnök-és informatikai szakember utánpótlás biztosítása érdekében kezdeményezett országos MTMI (matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai) kompetenciamérés első szakasza a középiskolás fiatalok körében. 

A program végrehajtása során a kiválasztott iskolákban, a 10-12. osztályos diákok készségeit, képességeit vizsgálták meg a szakemberek. Ezek alapján a résztvevő tanulók, illetve szüleik kaptak képet a meglévő kompetenciáikról, illetve a különböző erősségeikről, amelyekre alapozva érdemes lehet az informatikai irányba orientálódniuk.  Összesen 1025 gyerek vett részt a méréseken az elmúlt hónapokban.

 

„A Szövetség tagvállalatai számára kulcskérdés, hogy a hazai mérnök-és informatikai szakemberek következő generációja olyan tudással lépjen ki a munkaerőpiacra, amelyre építve a jövőben is megvalósíthatóak az újabb értékteremtő beruházások, a legmodernebb technológiákat meghonosító fejlesztések az országban. A kompetenciamérési programunk pontosan arra fókuszál, hogy beazonosítsa azokat a műszaki érdeklődésű középiskolásokat, akikből megfelelő tehetséggondozás mellett kinevelhető a sikeres, kreatív magyar informatikusok és mérnökök újabb nemzedéke.” – fejtette ki Jakab Roland, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség alelnöke. Hozzátette, hogy az EJMSZ által koordinált, uniós forrásból megvalósult mérések során a Vienna Test System segítségével vizsgálták a fiatalok logikai gondolkodását, hogy mennyire képesek egy első látásra zavaros halmazban rendszert találni, továbbá figyelték a monotóniatűrési jellemzőiket időnyomás alatt, valamint tervezési képességeiket és személyiségjegyeiket is felmérték. Mindezeket valós és aktuális – az EJMSZ tagszervezetei által összeállított – elvárás listára alapozva.

 

A mérések 2019. márciusában folytatódnak, több ezer diáknak segítséget kínálva. A mérések visszajelzéseinek köszönhetően ugyanis a leendő mérnökök és informatikusok bázisa növelhető, miután azok eredményei, illetve a pozitív megerősítések révén egyre több szülő veheti majd számításba a műszaki szakirányokat pályaválasztáskor. A kompetenciamérésre alapozva egyéni tehetségmenedzsment programok alakíthatóak ki az oktatási intézményekben, amelyek során az EJMSZ tagjai által javasolt, és a vállalatok részéről igényként meghatározott készségek, illetve képességek fejlesztése valósulhat meg gyakorlatorientált módszertanok kidolgozásával.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36