Már az óvodában el kell kezdeni a mérnökök képzését

forrás: Prím Online, 2018. február 1. 08:19

A népességcsökkenésből fakadó demográfiai okok, a felnövekvő generációk érdeklődésének változása és a közoktatásban tapasztalható kihívások egyaránt szerepet játszanak abban, hogy napjainkban visszaesett a mérnöki pályát választó fiatalok száma. 

Miközben a magyar gazdaság egyik legjobban bővülő szektoráról van szó, ahol az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) felmérése szerint több mint húszezer szakember máris gond nélkül elhelyezkedhetne karriert és egzisztenciát teremtve magának, miután a mérnöki fizetések idehaza is a TOP 10-be tartoznak a szakmák közti összevetések alapján. 

 

„A helyzet megoldása, a mérnöki hivatás rangjának helyreállítása a gyerekek korai edukációjában rejlik.” – hangsúlyozta Dr. Ábrahám László, hazánk jelentős nagyvállalatainak együttműködésével létrejött Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke. Kiemelte: „Az élmény alapú oktatás elterjesztésével a műszaki tudományok iránti érdeklődés fokozható, és már az óvodában indíthatóak olyan fejlesztő programok, amelyek keretein belül a kicsik az alapkészségeik használatával modelleket, különféle szerkezeteket építhetnek, vagy programozhatnak. Ráadásul ebben a korban még a lányok is szívesen ismerkednek a technikával, ami hosszútávon értékelődik fel igazán. Mivel ha kiskorban „elültetjük” bennük a terület iránti lelkesedést, akkor a jövőben szívesebben lépnek műszaki pályára, ezzel a nemek aránya is javul a szektorban, illetve a munkaerő utánpótlás is könnyebbé, egyszerűbbé válik az elkövetkező évtizedben. Akár a betöltetlen álláshelyek száma is radikálisan csökkenhető lenne a női mérnökök megjelenésével.”

 

Ábrahám László szerint az általános iskolában és a középiskolai képzések során az élményt nyújtó oktatási programokkal tovább bővíthetőek a diákok műszaki ismeretei, azáltal, hogy robotokat tervezhetnek, vagy éppen olyan alkalmazásokat programozhatnak, amelyek egy–egy jól körülhatárolható feladatot hajtanak végre. Ez utóbbinak azért is lenne jelentősége, mert így a fiatalokban kialakulhatna a projektszemléletű gondolkodás, ami a mérnöki munka alapja.

 

Az egyetemeken, főiskolákon pedig annak a lehetőségét kell megteremteni az elnök szerint, hogy a diákok az alapképzés után 1-2 évet vállalatoknál töltsenek el. Ez hasznos lenne a cégeknek, amelyeknél a diplomázók gyakorlati jártasságot szerezve új munkavállalóként jöhetnének számításba, illetve jó a diákoknak is, akik valóban naprakész és piacképes tudással léphetnének ki a munka világába.    

 

Pilot jelleggel már több program is fut az országban, ahol már az EJMSZ elnöke által körvonalazott módon foglalkoznak a következő generációkkal. Ebben a folyamatban a Szövetség saját és tagvállalati vállalásain, programjain keresztül a jövőben is tevékeny szerepet vállal majd, mert a fő cél az, hogy idehaza mind több jól képzett, elkötelezett, sikeres és kreatív mérnök adja át egymásnak a stafétát.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36