Ötszörös siker az ötödik generációnak

Az iPad Air jobban teljesít társainál

Czipperer Dia, 2013. november 5. 14:56

Nemrég jelent meg a legújabb iPad modell a piacon, de máris olyan népszerűség övezi, amelynek nyomába elődei sosem értek.

A Fiksu adataiból világosan látszik, hogy az ötödik generációs iPad modell jóval sikeresebb elődeinél. A kezdeti eladásokat összevetve elmondható, hogy az iPad 4-nél nagyjából ötször többen vadászták már le az új modellt.

 

Tény, hogy eddig nem a 4-es széria volt a legsikeresebb a piacon, de az eddigi legjobb eladási mutatókat generáló iPad Minihez viszonyítva is jelentős előnyben van már most az Air: nagyjából négyszer olyan népszerű. Úgy elhúzott a többiektől, hogy már a harmadik napon ötször sikeresebb volt, mint elődje, és azóta is tartja ezt a szintet.

 

 

Érdemes azonban megjegyezni, hogy mindez nem csak az Air készülék töretlen sikerét mutatja, hanem azt is, mennyit számít az, hogy ellentétben az iPad 4-gyel – ahol először csak a Wi-Fi képes változat jelent meg – nem lépcsőzetes kiadással próbálkozott az Apple.

 

Forrás: Mashable.com

Kulcsszavak: iPad Apple

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55