Wozniak tagadja, hogy kritizálta volna az új iPadeket

Czipperer Dia, 2013. október 28. 15:39

Az Apple társalapítója, Steve Wozniak többször illette kritikával az Apple-t, a vállalatot, melyben megalapításában aktívan részt vállalt, ám azt azonban tagadja, hogy bármikor is becsmérő megjegyzéseket tett volna az új iPadekre.

A NewDomain.net számolt be arról, hogy Wozniak elutasította azt a vádat, hogy ő bármikor is kritizálta volna az új iPadeket – erről egy interjúban számolt be a portálnak. Ahogy elmondta, ő sosem tett ilyen, szerinte az iPadek általánosságban jók és rendben vannak.

 

A társalapító a múlt héten nyilatkozott úgy, hogy sem az új iPad Air, sem pedig az iPad Mini Retina nem felel meg az igényeinek. Ezt a kijelentését úgy korrigálta a most adott interjúban, hogy szerinte jók az új iPadek, csak ő nem veszi meg az Apple frissítéseket, új modelleket, mert az számára kritikus változás volna, hiszen kevesebb, mint egy éve váltott a mostani készülékére, és, ahogy fogalmazott, szereti az iPadjét, és sokat is használja.

 

Az új MacBook Próra azonban szinte azonnal váltott, köszönhetően az 1 terrabytos SSD-nek. Ahogy kifejtette, a jelenlegi retina iPadjére is akkor váltott, amikor 128 GB SSD-vel kínálták. Ez számára nagyon meghatározó.

 

Forrás: TheNextWeb.com, ANewDomain.net

Kulcsszavak: Apple társalapító iPad

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55