Sulinyugi kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Sulinyugi
Sulinyugi karácsonyi adománygyűjtés a gyerekek és tanárok lelki egészségéért
Mind jól tudjuk, hogy a világjárvány miatt egyre több stressz éri a gyerekeket és a pedagógusokat, így egyre nagyobb a szükség az iskolai stressz kezelésére. A Sulinyugi program ezekben a rendkívüli időkben is eljutott a tanárokhoz, gyerekekhez, és pedagógusokhoz élő, online vagy hibrid formában, mikor mire volt lehetőség.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.