HuSpaCy kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: HuSpaCy
Magyarország is bekapcsolódik a digitális nyelvi forradalomba a MILAB fejlesztésével
A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) projekt keretében a Szegedi Tudományegyetem kutatói elkészítették, és szabadon hozzáférhetővé tették a HuSpaCy magyar nyelvi elemzőrendszert, amely már az iparban is használható erőforrásigénnyel és integrálhatósággal dolgozik. A rendszer a mesterséges intelligencia és nyelvtechnológia legújabb kutatási eredményeit ötvözi egy magyar szövegeket elemezni képes könnyen használható eszközzé.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.