=vezerigazgatoi kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: =vezerigazgatoi
Csapdák növekedés nélkül?
Dot.com lufi, vagy általános recesszió?
Optimista előadók, pesszimista hallgatók. Ha némiképp leegyszerűsítve is, de ez jellemzi a röjtökmuzsaji Szidónia kastélyszállóban ma befejeződő háromnapos második Magyar Vezérigazgatói Találkozót, amely - éppúgy, mint az első, amit idén tavasszal Parádsasváron rendezett a CEBC - erőteljesen informatikai jelleget mutat.
A kormány most indítja az informatikai korszakváltást
Stumpf István kancelláriaminiszter nyitotta meg csütörtök este az Első Magyar Vezérigazgatói Találkozó háromnapos programját a parádsasvári Kastélyszállóban. A miniszter az e-gazdaság pillanatnyi hullámvölgyében is úgy vélte, hogy az informatikát a gazdaság és az egész társadalom meghatározó motorjának kell tekinteni.
Finisben a II. Magyar Vezérigazgatói Találkozó
Október 17-étől 19-éig rendezi Röjtökmuzsajon a Central European Business Center, az előzetes jelentkezések szerint, a legnagyobb 200 vállalat igazgatóit egybegyűjtő, gazdasági helyzetelemző konferenciáját. Ezen a felsővezetők saját szemszögükből próbálják bemutatni, illetve közösen megvitatni a hazai és a nemzetközi gazdasági környezetben bekövetkezett, illetve várható változásokat, vállalatvezetési szempontból fontos jelenségeket, tendenciákat.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.