Popkulturális játék lett a legjobb magyar diák startup vállalkozás!

forrás: Prím Online, 2013. április 5. 11:47

A fiatal fejlesztők felkarolására létrehozott Imagine Cup elnevezésű technológiai megmérettetés hazai döntőjében a zsűri a PlanB Labs csapatát találta a legjobbnak, így ők képviselhetik Magyarországot a szentpétervári döntőn. A Microsoft versenyén a csapatok a Játék, az Innováció és a Segít a technológia kategóriában mutatták be innovatív alkalmazásaikat, melyeket Microsoft platformokra– Windows 8-ra, Windows Phone-ra és Windows Azure-ra – fejlesztettek ki.

A Microsoft nemcsak a világ egyik legnagyobb szoftvercége, hanem társadalmilag felelősen működő vállalat is. Ezért indította útjára YouthSpark nevű átfogó kezdeményezését, amelynek segítségével már 300millió fiatalt segített hozzá az eddiginél jobb lehetőségekhez, a mindennapi életben való boldoguláshoz. Ennek a programnak egyik része a 10 éves múlttal rendelkezdő Imagine Cup alkalmazás fejlesztő verseny is, amely a fiatal generáció számára megadja a lehetőséget, hogy változtasson a világon. Az elmúlt évtizedben 190 országból mintegy 1,65 millió tanuló vett részt a Microsoft eme világversenyén, ötletet merítve egyebek mellett az Egyesült Nemzetek Szervezetének millenniumi fejlesztési céljaiból vagy saját országuk problémáiból.

A zsűri az informatikai és gazdasági szektor jeles szereplőiből állt. Tagja volt Elise Sass, a Microsoft kelet-közép-európai startup programokért felelős vezetője, Kádas Péter, a Startupdate.hu bloggere és a Brandvocat ügyvezető igazgatója, Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, Simó György, a Day One Capital ügyvezető partnere, valamint Záboji Péter, a European Entrepreneurship Foundation alapítója és elnöke.

A számos kiváló alkalmazás közül a zsűri végül a PlanB Labs csapata által készített LearnInvisible mellett tette le a voksát. Az applikáció kezdő nyelvtanulóknak nyújt segítséget a választott idegen nyelv olykor nehéznek tűnő szavainak elsajátításában. Az alkalmazás különlegességét a grafikai megoldásokba sűrített nyelvtanuló trükkök adják, amelyek nagyban különböznek az elérhető alkalmazások mechanizmusaitól. A felhasználó a multi-touch screenen egyszerű mozdulatokkal tud új szavakat tanulni és gyakorolni. A LearnInvisible ötlete a csapat első játékán, a ThinkInvisible-ön alapul.


A második helyen a StatzUp végzett, amely a labdarúgás világából közöl egyedülállóan érdekes és részletes statisztikákat, illetve lehetővé teszi, hogy a felhasználók folyamatosan, valós időbennyomon kövessék kedvenc csapataik vagy játékosaik teljesítményét. A bronzérem a MediFrame-nek jutott, amely az autista gyermekek és nevelőik számára ad nélkülözhetetlen segítséget azáltal, hogy a modern technológiák felhasználásával újraértelmezi az „Én könyvet”, amely az autisták számára oly nehéz önismerethez segíti hozzá felhasználóját.

A verseny döntőjét idén júliusban az oroszországi Szentpéterváron rendezik, melyre többszáz diákot várnak szerte az egész világból. Az idei Imagine Cup különlegessége, hogy a nyertes fiatal fejlesztők a verseny történetében először összesen mintegy 300 ezer dollárt kapnak ötleteik megvalósítására. Az egyes kategóriákban első helyezést elnyerő csapatokat 50 ezer, a másodikokat 10 ezer, a harmadikokat pedig 5 ezer dollárral jutalmazza a zsűri.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36