Vizuális étlap nyerte a startup versenyt

forrás: Prím Online, 2013. március 30. 08:45

Az először megrendezett Hackathon Corvinus zseniális ötleteket hozott ki az egyetemistákból. Újszerű üzleti ötleteken dolgoztak két napig az új startup rendezvényen a diákok. A kezdeményezés országossá növekedett, a tervezett versenyekhez immár kilenc egyetem csatlakozott.

A hazai startup világ utánpótlásának biztosítását célozta meg a Hackathon-in-a-Box, amely az egyetemeken kívánja megtalálni a jövő innovátorait. A nemzetközi modelleken alapuló két napos rendezvények a hallgatók számára szeretnének betekintést engedni a startupok színes világába. Az első rendezvényhez, Budapest egyik legújabb közösségi irodája a TheHub.hu adott stílusos helyszínt.

A verseny első fázisában prezentált ötletek legjobbjait a jelenlevők szavazatai alapján kiválasztva, végül összesen hét csapat formálódott a jelenlevő programozókból, grafikusokból és ötletgazdákból. Ők dolgozhattak így közösen a második nap végén rendezett befektetői prezentációig az ötleteiken.



A győztes ötlet végül a Zmenü nevű online ételrendelési szolgáltatás lett, amely az eddigi hagyományos lista alapú, unalmas és elavult rendszereket váltaná le egy látványos megoldással. A projekt egy Pinterest-stílusú nemzetközi ételrendelő platform, ahol az összes elérhető házhoz szállító konyha ételfotói között lehet böngészni, azokat különböző szempontok szerint rendezni és szűrni. Az ötletgazda tervei szerint az ételrendelés a szolgáltatásuk által válhat a közösség által is értékelhető, vizuális alapokra helyezett élménnyé. A győztes Londonban a Google Campuson a Founders Hive eseményén illetve a legpatinásabb hazai startup versenyen a Startup Undergroundon is bemutathatja projektjét.

A zsűritől kiemelkedő értékelést kapott további két projektek közül a Blind Guide nagy szociális érzékenységű projektje a vakok és gyengén látók számára kínálna turisztikai és segítő szolgáltatásokat, a Smart Chef pedig a konyhai tevékenységeket, illetve a szakácskönyv használatot tenné interaktívvá.

A Hackaton-in-a-Box szervezőit is meglepte az egyetemisták teljesítménye az egész évre tervezett versenysorozat első rendezvényén. A Corvinus Egyetemmel közösen szervezett rendezvényre jelentkezett 50 diák, tapasztalt startupperek és mentorok segítségével két napig, 7 eddig sosem látott projekten dolgozott. A szakmai zsűri előtt elhangzott prezentációk pedig bármelyik nagy nemzetközi startup versenyen is megállták volna a helyüket.

A versenysorozat következő állomása a BME Demola innovációs műhelyében megrendezésre kerülő esemény, amelyre még április 11-ig lehet jelentkezni a Hackathon.hu oldalon keresztül. A Hackathon ezután Miskolcra és Szegedre látogat felfedezni az ottani tehetségeket. Júniusban pedig Budapesten a Nemzeti Innovációs Hivatal által szervezett eseményen 10 egyetem, mintegy 100 hallgatója méri majd össze tehetségét. Ősszel a versenysorozat további 2 budapesti és 3 vidéki helyszínnel folytatódik, országszerte oktatva a leendő startup vállalkozókat.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36