Ledöntötték a trónról az Autorun-t
Az ESET ehavi vírusstatisztikája
A szakértőket érdekelte, hogy mi az oka az Autorun töretlen „sikerének”. A magyarázat egyfelől az, hogy a már évek óta rendelkezésre álló biztonsági frissítést sok gépen nem futtatják le. Ennek oka lehet akár illegális Windows használata, hiszen az ilyen szoftverek felhasználói nem szeretnék a frissítésekkel felhívni magukra a figyelmet, de a szándékosan nem frissítők táborába tartoznak még az olyan kisebb cégek, vállalatok is, ahol ugyan maga a Windows teljesen legális, ám ahol a hozzá nem értés miatt elhanyagolják a naprakész biztonsági frissítéseket. A számos virtuális környezetben futtatott Windows, ahol kevésbe tartják fontosnak a biztonsági frissítések letöltését, továbbá a továbbra is nagy számban használt régi - értsd XP - verziók ugyancsak közrejátszottak abban, hogy az Autorun-t csak nyolc hónap után lehetett letaszítani a dobogó legfelső fokáról.
A top10 első helyére a decemberi adatok alapján az a HTML/ScrInject.B trójai került, amely már eddig is közel volt a tűzhöz. Ez a trójai fertőzése során hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni a számítógépre.
A várakozásokkal ellentétben a Conficker féreg még mindig a dobogó közelében van, ezúttal a 4. helyet sikerült megszereznie. Már 2008 októberében megjelent az a biztonsági frissítés, amely képes bezárni az általa kihasznált sebezhetőséget, ám az Autorunhoz hasonlóan a különböző okokból frissítetlen, illetve védtelen rendszerekben mégis képes fertőzéseket okozni.
Két új szereplő is felbukkant a listán, az egyik a kilencedik helyezett JS/Iframe.AS trójai, amely észrevétlenül át tudja irányítani a böngészőt egy kártékony kódot tartalmazó weboldalra. A kártevő program kódja általában szabványos HTML oldalakon belül, annak belsejébe beágyazva található. A másik újonc a 10. helyet elfoglaló Win32/Spy.Ursnif.A trójai kémprogram, amely a fertőzött számítógépről ellopja a személyes adatokat, amelyeket egy rejtett felhasználói accountot létrehozva megpróbálja elküldeni egy távvezérelt kapcsolat (Remote Desktop) segítségével.
Kapcsolódó cikkek
- Befagyott a toplista - Az ESET javasolja, hogy ellenőrizzük a DNS beállításokat
- Decemberben a ScrInject.B trójai veszélyeztetett a leggyakrabban – az ESET ehavi vírusstatisztikája
- Veszélyben a mobilok: az ESET Software vírus-előrejelzése
- Tesztelték a vírusirtókat, a leggyorsabb az ESET NOD32 Antivirus 5 lett
- A Microsoft intézkedés ellenére, nyolcadik hónapja tartja magát az Autorun vírus
- Vírus toplista - az ESET laboratóriumában új, MAC-et támadó vírust fedeztek fel
- Felhő alapú védelem az ESET-től
- USB kulcson terjedő kártevők
- Letaszították a trónról a Confickert
- NOD32 Antivirus már Linuxra is
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.