Letaszították a trónról a Confickert
ESET vírusstatisztika
Az ESET minden hónapban összeállítja a Magyarországon terjedő számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudható, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik a hazai felhasználók számítógépeit.
Meglepő fordulat, hogy a Conficker féreg búcsút mondhatott korábbi „bérelt” első helyének, és helyet cserélt az eddig „örök” második Autorun vírussal. Utóbbi sikerének fő oka, hogy a legtöbb felhasználó kényelemből nem tiltja le az automatikus futtatást a Windows operációs rendszerek alatt.
Ugyanakkor a trójaiak magas aránya továbbra sem csökkent a vírustoplistán - még mindig heten tartózkodnak a tízes élbolyban. Komoly figyelmeztetés, hogy a trójai programok túlsúlyba kerültek, ami miatt a böngészés, az új programok telepítése, és a hordozható meghajtók kezelése kritikus területévé vált a számítógépes biztonságnak.
A védekezés során a frissített vírusvédelem mellett az is fontos, hogy amikor a Windowshoz új frissítés érhető el, azt minél hamarabb telepítsük. Emellett a külső adathordozók automatikus indulását is érdemes letiltani saját biztonságunk érdekében. A bűnözők előszeretettel terjesztik rosszindulatú szoftvereiket népszerű témákkal - mint például Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjével, vagy akár Osama Bin Laden halálának állítólagos videójával - ezért fokozott éberség javasolt a kéretlen levelek tartalmával kapcsolatban; amennyiben azok linket tartalmaznak, ne kattintsunk arra!
Végül egyetlen újonc kártevő is bekerült a toplistába, ez pedig a JS/Redirector trójai. Ez egy olyan kártékony JavaScript, amely lefutva böngésző ablakokat nyit meg, emellett hátsó ajtót nyit a rendszerben, és további kártékony kódokat próbál meg letölteni. Az ESET szakértői azt javasolják, hogy időről-időre vizsgáljuk át böngészőnk biztonsági beállításait, és telepítsünk olyan beépülőt (plugint), amely megakadályozza az esetlegesen kártékony JavaScript kódok automatikus elindulását.
Vírustoplista - 2011. április
Az ESET több százezer magyarországi felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2011. áprilisában a következő tíz károkozó terjedt a legnagyobb arányban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 21,08 százalékáért.
1. INF/Autorun vírus
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 5,08%
Előző havi helyezés: 2.
Működés: Az INF/Autorun gyűjtőneve az autorun.inf automatikus programfuttató fájlt használó károkozóknak. A kártevő fertőzésének egyik jele, hogy a számítógép működése drasztikusan lelassul.
A számítógépre kerülés módja: Fertőzött adathordozókon (akár MP3-lejátszókon) terjed.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21autorun
2. Win32/Conficker féreg
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 4,68%
Előző havi helyezés: 1.
Működés: A Win32/Conficker egy olyan hálózati féreg, amely a Microsoft Windows MS08-067 biztonsági bulletinben tárgyalt hibát kihasználó exploit kóddal terjed. Az RPC (Remote Procedure Call), vagyis a távoli eljáráshívással kapcsolatos sebezhetőségre építve a távoli támadó megfelelő jogosultság nélkül hajthatja végre az akcióját. A Conficker először betölt egy DLL fájlt az SVCHost eljáráson keresztül, majd távoli szerverekkel lép kapcsolatba, hogy azokról további kártékony kódokat töltsön le. Emellett a féreg módosítja a host fájlt, ezáltal számos antivírus cég honlapja elérhetetlenné válik a megfertőzött számítógépen.
A számítógépre kerülés módja: Változattól függően a felhasználó maga telepíti, vagy egy biztonsági résen keresztül felhasználói beavatkozás nélkül magától települ fel, illetve automatikusan is elindulhat egy külső meghajtó fertőzött Autorun állománya miatt.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21conficker
3. JS/Redirector trójai
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 2,48%
Előző havi helyezés: -
Működés: A JS/Redirector trójai egy olyan kártékony JavaScript, amely lefutva kéretlen böngésző ablakokat jelenít meg, emellett hátsó ajtót nyit a rendszerben, és további kártékony kódokat próbál meg letölteni különféle távoli weboldalakról.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/!redirector
4. Win32/PSW.OnLineGames trójai
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 1,99%
Előző havi helyezés: 3.
Működés: Ez a kártevőcsalád olyan trójai programokból áll, amelyek billentyűleütés-naplózót (keylogger) igyekszenek gépünkre telepíteni. Az ide tartozó károkozóknak rootkit komponensei is vannak, melyek segítségével igyekeznek állományaikat és működésüket a fertőzött számítógépen leplezni, eltüntetni. A kártevőcsalád ténykedése jellemzően az online játékok jelszavainak ellopására, majd a jelszóadatok titokban történő továbbküldésére fókuszál. A bűnözők ezzel a módszerrel jelentős mennyiségű lopott jelszóhoz juthatnak hozzá, amelyeket aztán alvilági csatornákon továbbértékesítenek.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ:
http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21psw-onlinegames
5. Win32/HackMS trójai
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 1,86%
Előző havi helyezés: 5.
Működés: A Win32/HackMS alkalmazás eredetileg egy kalóz kulcsgeneráló eszköz, amely azonban kártevőt is tartalmaz. A program telepítésekor rejtett állományokat és olyan bejegyzéseket is létrehoz a rendszerleíró-adatbázisban, amelyek a hálózati beállításokat és a keresési eredményeket titokban módosítják a számítógépen.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/hackkms-a
6. Win32/VB féreg
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 1,32%
Előző havi helyezés: 6.
Működés: A VB.EL (vagy más néven VBWorm, SillyFDC) féreg hordozható adattárolókon és hálózati meghajtókon terjed. Fertőzés esetén megkísérel további káros kódokat letölteni az 123a321a.com oldalról. Automatikus lefuttatásához módosítja a Windows Registry HKLMSOFTWAREMicrosoftWindowsCurrentVersionRun bejegyzését is. Árulkodó jel lehet a sal.xls.exe állomány megjelenése a C: és minden további hálózati meghajtó főkönyvtárában.
A számítógépre kerülés módja: Fertőzött adattároló (USB kulcs, külső merevlemez stb.) csatlakoztatásával terjed.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21vb
7. Win32/Shutdowner trójai
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 1,27%
Előző havi helyezés: 7.
Működés: A Win32/Shutdowner trójai fertőzés esetén módosítja a rendszerleíró-adatbázisban az automatikus lefutás egy kulcsát, hogy a kártevő minden rendszerindításkor lefuthasson. Rootkit komponenssel is rendelkezik, így működése során fájlokat rejt el a fájlkezelő alkalmazások elől, még akkor is, ha ezek az állományok nincsenek ellátva rejtett attribútummal. Legfőbb és legszembetűnőbb hatása, hogy büntetőrutinja lekapcsolja az éppen futó Windows rendszert, és ezzel zavarja a munkát, de akár adatvesztést is okozhat.
A számítógépre kerülés módja: a felhasználó tölti le és futtatja.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/shutdowner-aa
8. Win32/Tifaut trójai
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 0,96%
Előző havi helyezés: 8.
Működés: A Wind32/Tifaut fájlokat hoz létre a C:WindowsSystem32 mappában csrcs.exe és autorun.inf néven. A kártékony EXE fájl automatikus lefuttatásához külön bejegyzést is készít a rendszerleíró-adatbázisban. Működése során több különféle weboldalhoz kísérel meg csatlakozni, és azokról további kártékony kódokat tölt le.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/%21tifaut
9. Win32/RegistryBooster trójai
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 0,75%
Előző havi helyezés: 9.
Működés: A Win32/RegistryBooster alkalmazás a hamis antivírus programokhoz hasonlóan hamis riasztásokkal igyekszik rábeszélni a felhasználókat a „program” fizetős változatának megvásárlására.
A számítógépre kerülés módja: Fertőzött weboldalról települ, vagy a felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ:
http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/registrybooster
10. HTML/ScrInject trójai
Elterjedtsége az áprilisi fertőzések között: 0,69%
Előző havi helyezés: 10.
Működés: A HTML/ScrInject trójai egy RAR segédprogrammal tömörített állomány, amely telepítése során egy üres (c:windowsblank.html) állományt jelenít meg a fertőzött gép böngészőjében. Hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni.
A számítógépre kerülés módja: A felhasználó maga telepíti.
Bővebb információ: http://www.eset.hu/tamogatas/viruslabor/virusleirasok/scrinject-b-gen
Kapcsolódó cikkek
- A Windows csak frissen jó
- NOD32 Antivirus már Linuxra is
- Vírusok a királyi esküvőn
- A kíváncsiságunk fertőz
- Szőke András új tűzfala
- A női jelszavak könnyebben megfejthetők
- Minősített vírusirtó Mac-re
- Újra támad az Autorun - ESET vírusstatisztika
- Veszélyes Facebook, mérgezett Google
- Ismerd fel a rossz webcímeket!
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.