Kitüntetések az informatika szakmában

forrás Prim Online, 2011. november 25. 14:04

Több évtizedes hagyományának megfelelően a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) idén is kitüntetésben részesítette az informatika szakma legkiválóbb képviselőit. A díjakat 2011. november 24-én, az 5. Digitális Esélyegyenlőség konferencián Péceli Gábor, az NJSZT elnöke, a BME rektora adta át.

A számítástechnikai kultúra kialakításában, a társadalom informatizálásában elért jelentős eredményeiért Neumann-díjban részesültek:


 Dr. Renner Gábor villamosmérnök, kutató, az MTA SZTAKI főmunkatársa, az NJSZT Számítógépes Grafika és Geometria Szakosztályának alapító elnöke. Elsősorban a számítógépes geometria, geometriai tervezés és rekonstrukció területeken ért el hazailag és nemzetközileg is kimagasló, úttörő eredményeket.
Dr. Istenes Zoltán, az ELTE Informatikai Karának docense, az NJSZT Robotika Szakosztályának alapító elnöke. Az elismerést széles körű egyetemi oktatói és kutatói munkájáért, a robotika területén végzett eredményes tevékenységéért kapta.

A számítástudományban, illetve a számítástechnika alkalmazása területén elért kimagasló eredményeikért Kalmár-díjat kaptak:


Charaf Hassan, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének oktatója, az Informatika Csoport vezetője, aki vezető szerepet tölt be a BME “Kutató Egyetem” pályázatának realizálásában is.

Fóthi Ákos, az ELTE Informatika Karának docense, aki hosszú idő óta meghatározó szerepet játszik a programozás és a programozáshoz kapcsolódó tárgyak kialakításában az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 

Tihanyi László, a  MorphoLogic cég egyik alapítója és gépi fordítási üzletág vezetője, aki
az elmúlt tíz évben munkatársaival megalkotta a MetaMorpho gépi fordító környezetet, jelenleg pedig  az iTranslate4.eu nemzetközi gépi fordító portál fejlesztését vezeti.

Tarján-emlékérmet olyan szakemberek kaphatnak,  akik a számítástechnika oktatásában, népszerűsítésében mutattak kiemelkedő teljesítményt. Ebben az elismerésben részesültek az idén: 


Hajós Éva, a szekszárdi I. Béla Gimnázium igazgatója, sok éves kiváló tehetségfejlesztő, közösségépítő munkájának méltó elismeréseként;

Helfenbein Henrik, az ELTE Informatikai Karának mestertanára. A kitüntetést elsősorban a fogyatékkal élők esélyegyenlőségét segítő szakmai tevékenységéért kapta.

Szilágyi Bernadette, a Microsoft Magyarország program menedzsere a díjat hivatalos munkáján túli elkötelezett oktatói tevékenységéért, a számítástechnika népszerűsítésért, a civil szervezetek munkájának segítéséért kapta.

Kemény János-díj 35 éven aluli fiataloknak adományozható szakmai alkotó- és publikációs tevékenységük alapján.


A kitüntetésben 2011-ben Cserfalvi Annamária, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Informatikai Rendszerek Intézetének tanszéki mérnöke részesült. Magyarországon ő dolgozta ki és 10 éve sikeresen alkalmazza a számítógép használói ismertek orális és jelnyelvi párhuzamos oktatásának módszertanát: elsősorban hallássérült emberek ECDL-oktatását végzi a számukra általa írt tankönyv segítségével.  


Neumann-plakettet azoknak a jeles külföldi, vagy külföldön élő magyar informatikusoknak adományoz az NJSZT, akik munkájukkal hozzájárultak a magyar informatika fejlődéséhez, illetve annak külföldi elismeréséhez.
Az informatikai tudományok területén nemzetközi szinten elért kimagasló tudományos eredményei, oktatói munkássága, valamint a magyar-amerikai tudományos kapcsolatok fejlesztése terén végzett eredményes munkája elismeréseként a díjat idén Sztipanovits János, a Vanderbilt Egyetem professzora kapta.

Több évtizedes szakmai munkásságáért Életmű-plakettet kapott  Dr. Álló Géza, Braun Péter és Pesti Lajos.
 

Kulcsszavak: tudomány oktatás díj NJSZT

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36