Kovács Attila díjat kapnak ősszel a legjobb informatikai újságírók
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) az idén közösen hirdeti meg "Az év informatikai újságírója" díjat, amelyet a Prím Online közelmúltban elhunyt kiváló hírszerkesztőjéről, Kovács Attiláról neveztek el.
A három szakmai szervezet a Kovács Attila-díjjal az idén olyan újságírót kíván elismerni, aki 2010-ben és 2011-ben írott cikkeivel sokat tett az infokommunikáció népszerűsítéséért, átfogó képet adott az információs társadalom életminőséget javító képességeiről, adottságairól, felhívta a figyelmet az új lehetőségekkel járó, új típusú veszélyekre, illetve beszámolt a modern infokommunikáció mindennapi életre gyakorolt hatásairól. A díjra jelöltek között szerepelhetnek a nyomtatott, az online és az elektronikus (TV, rádió) média képviselői, így akár bloggerek is. A kiírók 2011. szeptember 30-ig várják a jelöléseket a díjra az NJSZT honlapján. A szakmai szervezetek mellett várják az olvasók, az újságíró kollégák, köztük a korábbi díjazottak jelöléseit is.
A legjobb IT-újságírókat 2005. óta díjazzák, korábban Dojcsák Dániel (SG.hu), Hirschler Richard (HVG Háló), Kovács Olivér (Klubrádió), Simon S. András (Figyelő), Fülöp Hajnalka (Népszabadság), Sági Gyöngyi (Világgazdaság), Sziebig Andrea (IT-Business), Dezső András (hvg.hu), Mallász Judit (IT Business), Gerényi Gábor (Index), Vértes János Andor (prim.hu), Bodnár Ádám (hwsw.hu) és Mester Sándor részesültek ebben az elismerésben. Alföldi István már Kovács Attila halálát követő napokban felvetette azt az ötletet, hogy ez a díj a jövőben viselje a kiváló hírszerkesztő nevét, s ez a hír - afféle "kovácsattilás" friss hírként, még meg nem erősítve, de mindenki mást megelőzve - el is hangzott Attila búcsuztatásakor a Farkasréti temetőben tavaly novemberben. A hír most nyert megerősítést: 2011-től az informatikai újságírói díj - amelyet immár három szakmai szervezet hirdet meg - Kovács Attila nevét viseli.
Kovács Attila először vívóként ért el világhírnevet, majd - szinte teljesen újrakezdve életét - a 80-as évek elején informatikai újságíró lett a Számítástechnika című havilapnál. A lappal együtt az 1986-ban megalakult Computerworld Informatika Kft-hez került, ahol a hírlevél műfaj magyarországi meghonosítását kapta feladatul. Alapító tagja a Prím Kiadónak, szerkesztette és kiadta a nyílt rendszerekkel foglalkozó OpenX hírlevelet és a telekommunikációról szóló TávLapot. Ezt követően a Monitor hetilap főmunkatársa lett, 1996. óta pedig a Prím Online hírportál vezető szerkesztője, újságírója volt.
A Kovács Attila díj odaítéléséről hét főből álló bíráló bizottság dönt, amely a kiírók képviselőiből, valamint kommunikációs szakemberekből áll:
Bőgel György, professzor – CEU Business School (a bizottság elnöke)
Lenhardt Anita, ügyvezető partner – LWp Kommunikáció
Mester Sándor – Infotér Egyesület, elnökségi tag
Miltényi Gábor, főmunkatárs – NJSZT
Papp Péter, alelnök – IVSZ
Dr. Rétfalvi Györgyi, főiskolai tanár – BKF, Kommunikációtudományi Intézet
Sali Róbert MBA, informatikus
A Kovács Attila díjat 2011. november 24-én, az V. Digitális Esélyegyenlőség Konferencián adják át az elmúlt év legjobb informatikai újságíróinak.
Kapcsolódó cikkek
- Adatközpont-iparági fogalomtárat készített az IVSZ
- Adatközpont-iparági fogalomtárat készített az IVSZ
- Több mint félszáz cég és új innováció az Invitel pályázatán
- Több mint félszáz cég és új innováció az Invitel pályázatán
- Észrevétlen biztonság
- Észrevétlen biztonság
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Négy iF Design díj a Sony Ericsson telefonjainak
- Négy iF Design díj a Sony Ericsson telefonjainak
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Profi tippek a tudományos anyagok hatékony olvasásához BOOX tabletekkel
A tudósoknak, kutatóknak és diákoknak a kutatási cikkek olvasása olyan, mintha egy tudástornyot építenének. Minden tégla egy-egy információt képvisel, amit alaposan megvizsgáltak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes integrációt a teljes szerkezetbe. Tekintettel az információsűrűségre, a tudományos művek olvasása mindig tanulságos, ugyanakkor megterhelő. A produktivitás javításához megfelelő módszerekre és eszközökre van szükségünk.
Ipari hulladékáramból kulcsfontosságú ipari nyersanyag
A gumi-, a kerámia- , az üveg- és a kozmetikai iparban nélkülözhetetlen cink-oxid (ZnO) zöld előállításának arányát kívánja növelni az EIT InnoEnergy azzal, hogy befektet a forradalmian új technológiát kifejlesztő lettországi vállalatba, a Catalyco-ba.
A Dürer Park új irodáihoz a Siemens biztosítja az energiaelosztást
Budapest egyik legnagyobb lakóingatlan- és irodaház-fejlesztése zajlik a Városliget közvetlen szomszédságában. A Dürer Park projekt keretében a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor melletti 3,7 hektáros terület újul meg teljesen.
Már tizedik éve lehet pályázni a Városmarketing Díjra
Májusban elindult a városmarketing „gyémántok” szakmai elismerések gyűjtése! A tizedik alkalom egy hosszabb pályázati időszakot ölel fel, mert a díj is csatlakozik a Magyar Marketing Szövetség februári díjátadó gálaestjéhez, így a pályázatok egészen 2024. december 31-ig folyamatosan beadhatóak a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézet versenyére.
Az első magyar informatikatanár nevét veszi fel a programozási verseny
Az első magyar középiskolai informatikatanár, Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevét veszi fel a Neumann Társaság által alapított Országos Grafikus Programozási Verseny, amelyet az ELTE IK-val együttműködésben 1998 óta minden évben megrendeznek.