Egyre fiatalabb korban kezdenek internetezni a gyermekek

MTI Sajtóadatbank, 2011. szeptember 29. 11:37

A fiatalok internet-, média- és kultúrahasználati szokásait mutatták be a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös, Balatonalmádiban rendezett konferenciájának előadói szerda délután.

Ságvári Bence, az MTA Szociológiai Intézetének kutatója az EU Kids Online felmérés eredményeiről számolt be, amely 2010-ben mérte fel a fiatalok internetezési szokásait. Mint mondta, az internet korába beleszületett úgynevezett "digitális bennszülötteknek" uniós átlagban 36 százaléka véli úgy, hogy jobban ért a világhálóhoz, mint szülei, míg Magyarországon a 46 százalékuk. A magyar gyermekek 5, míg az európaiak 10 százaléka blogol.
Pornográf tartalmakkal a hazai fiatalok 12 százaléka találkozott már a neten, az európai átlag ennél 2 százalékkal magasabb. A felmérésből kiderült az is, hogy Európában a 11-16 éves korosztály 87 százaléka csak személyes ismerőseivel tart fenn online kapcsolatot, és mindössze 9 százalék azok aránya, akik idegenekkel ismerkednek a neten, de általában kortársakkal, és ha személyesen is találkoznak velük, akkor a találkozókra nem egyedül mennek el.
Ságvári Bence szerint a magyar gyermekek jobban követik a szülői utasításokat az uniós átlagnál: mindössze 20 százalékuk hagyja figyelmen kívül ezeket, míg uniós szinten a 28 százalékuk.

A hagyományos kulturális közeg megszűnőben van, a társadalmi folyamatok változásai között ezt is figyelembe kell venni - mondta a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet kutatási igazgatóhelyettese. Bauer Béla az opera-, színház-, múzeumlátogatási, valamint hagyományos és netes olvasási szokásokat mérte fel a fiatalok körében, és megállapította, visszaszorulóban van a hagyományos kulturális intézmények látogatottsága azok körében, akik a digitális korba születtek bele. Bauer Béla egy három ízben, 2000 óta elvégzett vizsgálat eredményeit mutatta be és elmondta: míg 2000-ben a 15-29 évesek 9 százalékának háztartásában volt internet, mára szinte mindenki hozzájut ehhez.

Boda Judit, az Axel Springer munkatársa a média iránti csökkenő igényről és forrásokról, és az ezzel egyidejűleg meglévő túlkínálatról számolt be előadásában. Mint mondta, a XX. század második fele óta az rövidíti meg a gyermekkort, hogy az újabb és újabb eszközök egyre több lehetőséget adnak a fiatalok számára arra, hogy bepillantsanak a felnőttek világába.
Ezzel kapcsolatban elmondta: Magyarországon a gyermekek fele egyedül tévézik, további 16 százaléka pedig egy vele egykorúval. Már a 6 évesnél fiatalabbak is használják a világhálót, a közösségi média használata pedig 11 éves kortól válik természetessé a gyermekek számára.

Az Országgyűlési Biztosok Hivatala az interneten keresztül próbálja elérni a gyermekeket, növelni a jogtudatosságukat és felkutatni a fiatalokat érintő társadalmi problémákat - mondta előadásában Borza Beáta, a hivatal főosztályvezetője. Mint mondta, a 2008-óta működő gyermekjogok.obh.hu már pozitív eredményeket hozott.
A főosztályvezető beszámolója szerint egy 2008-as, az ENSZ által készített felmérés szerint bár világviszonylatban a fiatalok 67 százaléka tudta, hogy a 18 év alattiakat speciális jogok illetik meg, Magyarországon ennek csak a megkérdezettek 38 százaléka volt tudatában.
Borza Beáta arról is beszámolt, hogy a tavaly, a hivatal által lefolytatott mintegy nyolcezer ügy 13 százaléka volt gyermekjogi vonatkozású.

Fekete Gábor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkára azt mondta: az elektronikus ügyintézésé gördülékenyebbé tételével az internetezés iránt kevésbé fogékony korosztályok is megtanulhatják a világháló biztonságos használatát.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36