NFM: továbbra is biztosított a jogtiszta licenchasználat a hazai oktatásban
Továbbra is biztosítja a jogtiszta licenchasználatot a hazai közoktatásban és felsőoktatásban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációs államtitkársága, a gyártósemlegesség és a nyílt forráskódú alkalmazások megismertetése érdekében a tárca a HuEdu- és az OpenEdu-csomagokat teszi hozzáférhetővé az oktatási intézmények számára - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a korábbi szerződés értelmében tavaly 1,5 milliárd forintba került a zárt forráskódú oktatási licencek beszerzése. A kormány által az idén kötött új megállapodás ehhez képest mintegy 400 millió forint megtakarítást eredményezett a költségvetés számára, és az új szerződés alapján a közoktatási és a felsőoktatási intézményekben 75 ezer felhasználó számára válnak elérhetővé a nyílt forráskódú szoftverek.
Az állam által finanszírozott használati jogok körének az ár-érték arány javítása érdekében lezajlott felülvizsgálata eredményeként a licencelési alap a gépszámról az oktatói létszámra
helyeződött át - olvasható a közleményben, amelyben arra is kitértek, hogy a felsőoktatásban ésszerűsödött a szerverlicencek költségeihez való hozzájárulás.
A Tisztaszoftver programhoz kapcsolódóan a HuEDU és az OpenEDU elnevezésű programok révén hamarosan ingyenesen hozzáférhetővé válnak a nyílt forráskódú szoftverek és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások az alapfokú, a középfokú és a felsőoktatási intézmények számára.
Az otthonhasználat támogatásának csökkentése mellett a rászorulók számára továbbra is biztosított lesz a hozzáférés. Az egészségügyben azok az orvosok is használhatják a licenceket, akik valamely oktatási intézmény teljes vagy részmunkaidős oktatójaként tevékenykednek. Az új konstrukcióban kialakított árak a közoktatási és felsőoktatási intézményeken kívül a többi között a Magyar Tudományos Akadémia, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, valamint az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. számára is érvényesek - írták.
Kitértek arra is, hogy ettől az évtől nyílt forráskódú szoftvereket, és azokhoz kapcsolódó támogatási és oktatási szolgáltatásokat is igénybe vehetnek állami finanszírozás mellett a közoktatási és felsőoktatási intézmények. A közoktatásban egy speciális oktatást támogató csomag, a felsőoktatásban pedig egy nyílt forráskódú rendszer áll a diákok, a tanárok és a dolgozók rendelkezésére.
Az új konstrukció szerint a szerverszoftverek esetében az intézmények önállóan döntenek majd és szerzik be a tevékenységükhöz a legjobban illeszkedő, azt a leghatékonyabban támogató informatikai megoldásokat.
MTI
Kapcsolódó cikkek
- Júliustól ismét indul a Microsoft NyáriIskola
- Laptop az érettségizőknek: az ötösök kedvezményre válthatók
- Ezután nem kellene digitális írástudás a kosárfonóvizsgához
- Rektori konferencia: legyen szakmai egyeztetés a felsőoktatási informatikai hálózat átalakításáról!
- Digitális táblákat kaptak a keszthelyi iskolák
- Összefogás a számítógépes könyvelésért
- Informatikai fejlesztés öt iskolában Győr megyében
- Intellektuális kalandtúra Mérő Lászlóval és Jaksity Györggyel
- Kincsvadászat a budapesti utcákon
- Ingyen tanfolyam fejlesztőknek
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.