Ezután nem kellene digitális írástudás a kosárfonóvizsgához
A lap emlékeztet, hogy az informatikai oktatás kötelezővé tételét még 2009 őszén fogadta el az akkori kormánytöbbség.
A jogszabály alapján 2010 óta minden államilag támogatott, legalább 240 órás képzésen kötelező tananyag a digitális írástudás. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt fejjel az első szakma megszerzésére törekedő, sokszor tanulási nehézségekkel küzdő emberektől is megkövetelik az informatikai ismeretek elsajátítását, s például a kosárfonó szakmához tudni kell Excel-táblázatot készíteni - írta a Magyar Nemzet.
A lap szerint emiatt drágultak is a tanfolyamok, s mindez együtt negatívan hatott a felnőttképzésre, amelyben így is csak a lakosság 3,1 százaléka vesz részt, szemben az uniós átlag 9,6 százalékkal.
MTI
Kapcsolódó cikkek
- Informatikai és műszaki végzettséggel lehet a legjobb fizetésekre számítani
- Mobil Weekend: Ismét három napos verseny mobilfejlesztőknek
- Február végétől megújul a Sulinet portál
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
- Online tájékoztató a köznevelési törvényről pedagógusoknak
- Az űr- és az autóipar eszközeinek tesztelésére is alkalmas a magyar laboratórium
- IBM szoftvereken tanulhatnak a jövő gazdaságinformatikusai
- Távérzékelési központot nyit az ENSZ a gyöngyösi főiskolán
- Digitális tananyagból képezhetik a sportszakembereket ősztől
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.