Nyomtatók bioműanyagból

forrás Prim Online, 2011. március 30. 13:12

Növényi alapú, úgynevezett bioműanyagokból gyártja ezentúl nyomtatóit és multifunkciós készülékeit a japán OKI cég. A LED-nyomtatóiról ismert márka évi 1,1 millió eszközt gyárt, így a változás jelentős.

Bioműanyagok használatával tovább csökkenti szén-dioxid kibocsátását a japán nyomtatógyártó, az évente mintegy 1,1 millió készüléket előállító vállalat 2011 márciusa után eszközeinek mindegyikét ilyen alkatrészekkel szereli fel. Amellett, hogy kevesebb ásványolajat kell felhasználni a gyártás során, a bioműanyag tűz- és hőállósága, formatartása, erőssége és könnyű megmunkálhatósága jelentős távlatokat nyit a további fejlesztés előtt − mondta Harushige Sugimoto, az OKI Data elnöke.

A bioműanyagokat, a hagyományos műanyagokkal ellentétben nem kőolajból, hanem különböző növényekből állítják elő. A cég által kifejlesztett és előállított bioplasztik alapja az ún. politejsav, melyet jelen esetben a kukorica keményítőjéből nyernek ki egy kétlépcsős eljárás segítségével – a keményítőt először cukorrá, majd a cukrot tejsavvá alakítják. Az újrahasznosítható nyersanyagforrásból tulajdonsága miatt burkoló és mechanikai teherhordó elemek egyaránt készíthetők.

A mostani lépés csak a kezdet, az OKI a jövőben – ahol lehet –, mindenben ezt az új anyagot használja majd fel a kőolajszármazékok helyett, ezzel is redukálva széndioxid kibocsátását.
 

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36