Az OKI helyzete a földrengés után
Az OKI gyárai és dolgozói nem szenvedtek komoly sérülést a március 11-i földrengés következtében, a fukushimai bázison azonban - mint sok más környéken található informatikai és nem informatikai üzemben - károk keletkeztek.
Az OKI főként a japán piacra szánt egyes nyomtató típusait és kellékanyagait gyártja itt, amelyeknek termelését a cég ideiglenesen leállította a rengés után. A helyreállítás még tart, de az üzemet időközben újraindították.
Az OKI központjában létrehozott Földrengés Helyreállító Egység - a cég elnökének, Hideichi Kawasakinak vezetésével - folyamatosan információkat gyűjt a cégcsoport munkatársairól és családtagjairól, mindenben támogatja őket. Az egység részt vesz a földrengés és cunami sújtotta térség helyreállítási munkálataiban, kiemelten a szociális infrastruktúra rendszerek, közművek, kórházak megsegítésével.
Az OKI közleményében leszögezi, mindent megtesznek azért, hogy az ügyfelek és partnerek világszerte semmiféle fennakadást ne szenvedjenek a termékellátásban és a szolgáltatásokban.
Kapcsolódó cikkek
- Az iPhone 5 is késhet a japán természeti katasztrófa miatt
- Nem csak a japán IT cégek számolják a veszteségeiket, az Apple-nek is sok milliárdjába van a földrengés
- Japán: a Google segít megtalálni a katasztrófák során eltűnt embereket
- Japán - Az Infineon nem számít komoly üzleti következményekre
- Japán - Világszerte zavarok keletkezhetnek az elektronikai iparban
- Robotkígyó segíti a mentést Japánban
- Amerikából az AT&T hálózatán március 31-ig ingyen lehet telefonálni Japánba
- Google műholdképek – Japán a földrengés előtt és után
- A földrengés miatt evakuálták a Sony érintett üzemeit
- OKI C9655: Nagyformátumú, színes egyéniség
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.