Japán - Világszerte zavarok keletkezhetnek az elektronikai iparban
Japán a globális félvezetőgyártás 20 százalékát, a számítógépek, fogyasztói elektronikai termékek és kommunikációs berendezések területén pedig a gyártás 14 százalékát adja, a földrengés és a szökőár következtében viszont már most akadozik a termelés egy sor világcégnél.
A Nikon például leállította egyik legnagyobb japán gyárát, a 4.500 főt foglalkoztató oitai üzemet. A Japán déli részén fekvő gyárban - ahol kamerákat és nyomtatókat szerelnek össze és lencséket gyártanak - alkatrészellátási és szállítási problémák miatt szünetel a termelés.
Tokióban a közlekedés hátráltatja a cégeket. A Sony 6 ezer fős központi irodaépületében szerdán csupán 120 ember dolgozott a Reuters beszámolója szerint. A társaság közleménye szerint országszerte 7 üzemben és 2 kutató-fejlesztő telephelyen állt le a munka a katasztrófa miatt.
A mikroprocesszorokat gyártó üzemekben már a legkisebb földmozgásra is automatikusan leállnak a berendezések. A termelés tüzetes vizsgálatok és a laboratóriumi körülmények helyreállítása után indulhat meg újra, ez pedig hetekig, akár hónapokig is eltarthat még akkor is, ha nem keletkezett kár.
Az ellátási lánc megszakadása áremelkedéshez vezethet, és akár hónapokig hiány lehet például táblagépekből és okostelefonokból - figyelmeztetnek elemzők, akik felhívják a figyelmet, hogy már a katasztrófa előtt is a kapacitások határán pörgött a termelés a globális elektronikai iparban. Az IHS iSuppli ágazati elemző cég kiemeli, hogy akkor is drágulás következhet, ha magában a gyártó kapacitásban nem keletkezett komolyabb kár, mert a közlekedési és energia-ellátási fennakadások hátráltathatják a termelést.
Az Ericsson szerdai közleménye szerint az első negyedévi üzleti folyamatokban még nem érezhető a Japánban történt kettős katasztrófa hatása, de érdemes abból kiindulni, hogy lesznek alkatrészellátási zavarok, a várható hatást azonban még nem lehet megbecsülni.
Kapcsolódó cikkek
- „Felhőben” képzelik el jövőjüket a magyar kisvállalkozások
- Az internet növeli a gazdaság teljesítményét és segít a munkaerő megtartásában
- Virtualizáció és felhő elfogadási trendek
- Mi várható a memóriapiacon 2012-ben?
- Ezermilliárd dollár fölé nőhet a szórakoztató elektronikai ipar bevétele az idén
- Online ügyfélszerzés és ügyfélmegtartás recesszióban
- Az előfizetők 20 százalékának van okostelefonja
- Felhőszolgáltatás – Az új üzleti modell
- Cisco: négy év alatt tizenkétszeresére nő a cloud-adatforgalom
- A világ legvékonyabb okostelefonja – Fujitsu Arrows F-07D [Videó]
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.