Econet.hu: 607,2 millió forint veszteség
Az econet.hu Média és -vagyonkezelő Nyrt. első háromnegyed éves adózás utáni vesztesége 607,2 millió forint volt, szemben a tavaly azonos időszaki 384,7 millió forintos mínusszal - tette közzé a cég pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált, nem auditált gyorsjelentés szerint a mintegy 220 millió forintos eredménycsökkenést alapvetően két, a radiocafé Kft. értékesítéséhez kapcsolódó egyszeri tétel okozta. Az egyik ilyen tétel az üzletrész értékesítésénél jelentkező 50 millió forintos veszteség, a másik pedig a nem bizonyosan bekövetkező gazdálkodási eseményektől és a körzeti frekvencia újbóli elnyerésétől függő vételárrészekre - mintegy 150 millió forintra - megképzett 100 százalékos céltartalék.
A gyorsjelentésben hozzáfűzik: a bázisidőszakban szerepel az Externet Nyrt. részesedés akkori értékesítésének pozitív eredményhatása is. Az egyszeri tényezők hatásait kiszűrve az első 9 hónap üzleti tevékenysége az adózott eredménytartalom 19 százalékos, csaknem 100 millió forintos javulását mutatja.
A társaság média-portfóliója kibővítésének eredményeként 2009 első kilenc hónapjához képest az árbevétel több mint duplájára, 2,51 milliárd forintra nőtt. A növekedés főként a bázisévi számban még nem szereplő NeoFM-nek, EXIT magazinnak, Fidelio Estnek és Time Out Budapestnek, valamint a bázisévi számban csak kisebb mértékben szereplő Facebook reklámértékesítésnek tudható be.
A jelentés szerint az árbevétel növekedésével párhuzamosan a portfólió bővülés miatt megnövekedett ugyan a csoport költségszintje is, de az üzemi eredmény, illetve a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) is javult a bázisidőszakihoz képest. Az EBITDA ugyanakkor mínusz 289,2 millió forint, szemben az előző év január-szeptemberi 480,2 millió forintos veszteséggel, az üzemi veszteség pedig csaknem 400 millió forint 2010 első három negyedévében, míg 2009 azonos időszakában 596,1 millió forint volt.
A jelentés kitér arra is, hogy a historikusan jellemzően gyengébb első félévben, illetve a reklámpiacon szokásosan gyengébb harmadik negyedévben is erősebb növekedést ért el a cég, s a megnövekedett értékesítési portfólióban a negyedik negyedévben hasonló tendencia várható. A tapasztalatok szerint az év utolsó negyedévében realizálódik az éves árbevétel közel 40 százaléka.
Az econet részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek. A papír pénteken éves minimumán, 93 forinton zárt, míg az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 135 forint volt.
Kapcsolódó cikkek
- Alaptőke-emeléssel Sziget többségi tulajdonos az econet.hu
- Nagyobb lett a vártnál a Dell negyedéves profitja
- Bookline: 4,3 százalékkal nőtt a forgalom az I-III. negyedévben
- Az Infineon félvezetőgyártó növelte profitját
- A vártnál nagyobb nyereség a Vivendinél
- Kártyaüzletben az econet.hu
- Az Intel a tervezettnél 14 százalékkal több osztalékot fizet
- Nagy profitnövekedés az Ericssonnál
- A vártnál nagyobb nyereség és bevétel az IBM-nél
- Az Apple 70 százalékkal növelte nyereségét
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.