Az Apple 70 százalékkal növelte nyereségét

MTI Sajtóadatbank, 2010. október 20. 12:32

Az Apple Inc. adózott eredménye éves szinten 70 százalékkal nőtt üzleti évének szeptemberrel véget ért utolsó negyedévében.

Az amerikai informatikai óriáscég egy részvényre jutó nyeresége 4,64 dollár volt, a bevétel pedig minden korábbinál nagyobbra, 67 százalékkal 20,3 milliárd dollárra nőtt. A profit és a bevétel is meghaladta a várakozásokat, elemzők 4,08 dolláros részvényenkénti nyereségre és 18,9 milliárd dollár bevételre számítottak.

A kiugró eredmény elsősorban a bevétel egyharmadát "szállító" iPhone-nak tulajdonítható. Az okostelefonból 14,1 millió darab kelt el július és szeptember között, 91 százalékkal több az előző évinél. Az Apple így messze a Research in Motion (RIM) előtt jár; a Blackberry gyártója 12,1 millió darabot adott el az iPhone legnagyobb riválisának tartott készülékből, és az Apple-nek  van még
néhány meglepetése a naptári év hátralévő részére" - mondta Steve Jobs, a cég vezetője a hétfői New York-i tőzsdezárás után kiadott jelentést ismertetve.

Az iPad táblagépek forgalma ugyanakkor vártnál kevésbé jól alakult, a billentyűzet nélküli miniszámítógépekből 4,2 millió darab fogyott, míg szakértők 5 millióra számítottak. Mac-számítógépekből 3,89 millió darabot adtak el a szeptember 25-én zárult negyedévben,
27 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

Kulcsszavak: +mérleg Apple

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Antimikrobiális üvegport fejlesztett ki az LG

Az LG Electronics (LG) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTec néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.

2024. május 30. 12:44

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.

2024. május 30. 11:20

Egész Európából érkeztek szakértői javaslatok az európai egészségügyi adattér megvalósításához

Tudatos elkötelezettség, széles körű ismertség és szoros együttműködés szükséges ahhoz, hogy a kontinens országai teljes mértékben kiaknázhassák európai egészségügyi adattérben (EHDS) rejlő lehetőségeket – vélik azok az európai szakértők, akik ajánlásokat fogalmaztak meg a kezdeményezés sikere érdekében. Az EHDS célja a polgárok egészségügyi adatainak uniós szintű rendszerben való kezelése és ezáltal a határokon átnyúló egészégügyi ellátás javítása. Az Európai Bizottság reményei szerint a rendszer a kutatási lehetőségeket is bővíteni fogja, mivel a kutatók és a piaci vállalatok számára lehetőséget nyit nagy mennyiségű egészségügyi adat elemzésére.

2024. május 29. 19:01

Új gyártóbázist nyit az Eaton Finnországban

A szünetmentes tápegységek (UPS) piacán tapasztalható erős növekedésre reagálva az Eaton egy új, korszerű üzemmel növeli gyártókapacitását Helsinkiben. Az UPS-rendszerek iránt különösen az adatközpontok ágazatában nagy a kereslet, ahol az AI-alapú alkalmazások és a digitális adatkezelés nagy feldolgozási igényei miatt létfontosságú a folyamatos áramellátás és valószínűsíthető a bővítés szükségessége. Ezeket a rendszereket széles körben használják az áramkimaradások és a feszültségingadozások ellen, mind a kereskedelmi és ipari épületekben, mind pedig az egészségügyi ágazatban egyaránt.

2024. május 29. 17:33

Kényelmet és biztonságot nyújtanak a Continental innovációi az új Mercedes-Benz E-osztályban

A Continental fontos alkatrészeket és termékeket szállít az új Mercedes-Benz E-osztályhoz. A cég intelligens eszközalapú hozzáférési megoldásával (röviden CoSmA) a technológiai vállalat olyan rendszert kínál, amely az okostelefonokat vagy az okosórákat autókulcsokká alakítja. A technológia a digitális kornak megfelelő kényelmes felhasználói élményt tesz lehetővé. A Continental most először kínál olyan teljeskörű rendszert, amely átfogó kapcsolatot biztosít a jármű digitális ökoszisztémája, az okoseszközök és a felhő között.

2024. május 29. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52