Ericsson: befejeződött az LG-Nortel Nortel üzletrészének felvásárlása
„A felvásárlás befejezése jelentősen megerősíti és bővíti pozícióinkat Koreában és mutatja a piac iránti elkötelezettségünket” – mondta Mats H. Olsson, az Ericsson kínai és északkelet-ázsiai leányvállalatának elnöke. „Az LG-Nortel alkalmazottak szaktudása és tapasztalata kulcsfontosságú lesz abban, hogy továbbra is vezető technológiát és szolgáltatásokat kínáljunk megrendelőinknek.” Olsson hangsúlyozta a koreai piac fontosságát, mivel ez egyike a világ tíz legnagyobb távközlési piacának, és az új szolgáltatások iránti fejlett végfelhasználói kereslet jellemzi.
A vegyes vállalat 2005-ben jött létre, létrejöttéhez az LG Electronics a távközlési rendszerek üzletágával, a Nortel pedig koreai forgalmazási üzletágával járult hozzá. A vegyesvállalat fő feladata olyan nagyszabású távközlési rendszerek fejlesztése és értékesítése, mint például a WCDMA, CDMA és az LTE a koreai távközlési szolgáltatók számára, valamint vállalati termékek és szolgáltatások fejlesztése és értékesítése. 2009-ben az LG-Nortel körülbelül 650 millió dollár árbevételt ért el és 1 300 alkalmazottja volt. A vegyesvállalat fontos szerződésekkel rendelkezik olyan koreai hálózatüzemeltetőkkel, mint például a KT, az LG Telecom és az SK Telecom.
Kapcsolódó cikkek
- Az Ericsson megvásárolja a Telecordia mobil hálózati szoftverfejlesztőt
- Több mint tízszeresére nőtt az Ericsson profitja
- Csökkent az Ericsson árbevétele és nyeresége
- Ezer rendszerintergrációs szakértővel erősít az Ericsson
- Ericsson: új márkastratégiához új ember
- Az Avaya megvásárolja a Nortel nagyvállalati megoldások részlegét
- A Sony kivásárolná az Ericssont a mobilcégből
- Ericsson: idei hazai cél a 2008-as eredmények és létszám megtartása
- Megszületett az ST-Ericsson
- Csődöt jelentett a Nortel
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.