Csökkent az Ericsson árbevétele és nyeresége
Nehéz évet tudhat maga mögött a svéd Ericsson: a világ vezető távközlésiberendezés-gyártójánál a bevétel és a nyereség is visszaesett a tavaly negyedik negyedévben a távközlési szolgáltatók keresletének csökkenése és a szerkezetátalakítással kapcsolatos költségek miatt.
A társaság hétfői közlése szerint a bevétel 13 százalékkal 58,3 milliárd koronára (5,7 milliárd euróra) csökkent, az üzemi eredmény 16 százalékkal 7,5 milliárd koronára. Az adózott bevétel 700 millió korona volt, míg egy évvel korábban 4,1 milliárd korona.
A hálózati infrastruktúra üzletág különösen a második félévben került nehéz helyzetbe, és ezt nem tudta ellensúlyozni a szolgáltatások bevételének növekedése. A társaság érdekeltségi körébe tartozó mobilgyártó Sony Ericsson és a chipgyártással foglalkozó ST-Ericsson a negyedik negyedévben is veszteséget mutatott.
Mindezek ellenére a társaság minden üzletágban tartani tudta piaci részesedését.
Az Ericssonnál azt is közölték, hogy folytatják a költségek csökkentését, ami már eddig több megtakarítást eredményezett a tervezettnél: évi 15-16 milliárd koronát a tervezett 10 milliárddal szemben.
A költségtakarékosság részeként további 1500 fős leépítést jelentett be a cég, a korábban jelzett 5 ezerrel szemben 6500 főt terveznek elbocsátani, az idei év második negyedében lezáruló elbocsátás 13-14 milliárd koronába fog kerülni.
Kapcsolódó cikkek
- Ezer rendszerintergrációs szakértővel erősít az Ericsson
- Ericsson: új márkastratégiához új ember
- A Sony kivásárolná az Ericssont a mobilcégből
- Ericsson: idei hazai cél a 2008-as eredmények és létszám megtartása
- Megszületett az ST-Ericsson
- Jó negyedévet zárt az Ericsson
- Vegyes vállalatot hoz létre az Ericsson és az STMicroelectronics
- Ericsson: jelentős nyereségcsökkenés
- Az Ericsson első negyedéve: 55 százalékkal csökkent a profit
- Az Aastra Technologiesé az Ericsson alközpont-megoldás üzletága
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.