Sanghai Expo: az első zöld világkiállítás Siemens technikára épít

Kovács Attila, 2010. március 15. 10:51

Május 1-én nyitja meg kapuit a világ előtt az Expo 2010 Sanghajban: a kínai metropoliszban mintegy 70 millió látogatót várnak. Az expók történetében ez lesz az első „zöld” világkiállítás. A nagyszámú látogatók környezetbarát fogadásához szükséges infrastruktúra nagy részét a Siemens szállította.

A konszern az expo előterében összesen jó egymilliárd eurónyi megrendelést kapott. Ennek kereken 90%-a zöld termékekre és megoldásokra jut. A város területén hatvan pavilon várja a vendégeket. Ezek közül öt a zárás után is nyitva marad majd: Kína-pavilon, mint a kiállítás védjegye, a kb. 1 km hosszú Expo-bulvár, a témapavilon, az Expo-center és a 18 000 férőhelyes rendezvényközpont (performance-center).

Az épületekbe a legmodernebb zöld technikát építették be, amely a mostani – „Better City, Better Life“ mottót hordozó – expónak megadja a jellegét. Az egyik legnagyobb Siemens projekt a kiállítási területen a 160 000 m²-es China Pavillon. Ezt „dugig rakták” energiatakarékos Siemens épülettechnikával, és környezetbarát építési módja révén az Expo „zöld” jelképévé vélik. A Siemens technikának köszönhető energia-hatékonyság másik kiemelkedő példája a Hamburg Ház nevű épület. A német hanzaváros passzívháza fajlagosan példátlanul kevés energiát fogyaszt: majdnem energia-önellátó a készülékek és a látogatók által leadott hőenergia hasznosításával.

A takarékos energiafogyasztás kiállítási megoldásain kívül a Siemens Sanghaj áramellátásához is szállított infrastruktúrát. A közelgő nyár, amikor is a város energiafogyasztása – mint minden nyáron – Expo nélkül is tetőzne, a város áramszolgáltatását újabb teherpróbának veti alá. Ennek áthidalására szolgál a Siemens által megépített Waigaoqiao (Vajkaocsiao) erőmű, amely a világ legjobb hatásfokú szénerőműve. A város áramszükségletének egyharmadát fogja fedezni, miközben az egyéb, összehasonlítható teljesítményű kínai szénerőművek hatásfokához és CO2-kibocsátásához képest évi egymillió tonnával kevesebb szenet kell benne eltüzelni, illetve hárommillió tonnával kevesebb lesz az évi emissziója. Ezen kívül a Siemens a város peremén egy üzemet is épít szélturbina-rotorlapátok gyártására, amely az ország megújuló energiaforráson alapuló áramtermelésének erősítéséhez járul hozzá.

Az Expót megelőzően a Siemens  egy sor irodaházat szanált energetikai tekintetben a város tudományos és innovációs kerületében, Yangpuban (Jangpu), amelyek ezáltal 16%-nyi CO2-megtakarítást értek el. Szintén a metropolisz peremén a legmodernebb szűrőtechnikát installálta a szennyvíztisztító művekben a tisztavíz-ellátás javítására. A városlakók egészségének javát szolgálja a rákbetegségek gyógyítására szánt technika, amelyet a cég a Sanghaj Nemzetközi Rákkórházban telepített a Siemens 150 millió euró értékben. De a legnagyobb expo-körüli megrendelést az Ipar szektor Mobility divíziója könyvelhette el: kulcskomponenseket szállított 100 nagysebességű vonathoz, amelyek a jövőben 5 óra alatt fognak utasokat szállítani Pekingből Sanghajba. A vonal sanghaji terminálján pedig Kína legnagyobb parkolás-irányító rendszerét hozta létre, amely közvetlenül az expo nyitása előtt áll majd üzembe.

Az Expo 2010-hez vagy a pekingi olimpiához hasonló nagyrendezvények katalizálják a városok fejlődését. Az 1972-es olimpiára például a Siemens metrószerelvényeket szállított München városának, hogy az megbirkózhasson a látogatók rohamával, illetve, hogy tehermentesíteni lehessen a felszíni közlekedést. Ezek a vonatok azóta mintegy 400 millió utast szállítottak, és több millió tonnányi CO2-terhelést takarítottak meg. 2018-ig a Siemens 20 további nagyrendezvény házigazda városában fog infrastruktúra-megoldásokat kialakítani – például a stabil energiahálózathoz, a tömegközlekedéshez, az egészségügyi ellátáshoz.  Egy-egy ilyen rendezvény infrastruktúra-projektjein jó kétezren működnek közre. Azaz e projektek munkahelyeket is biztosítanak amellett, hogy segítenek a rendezvényt és a várost „élvezhetővé és élhetővé” tenni. 

Kulcsszavak: Siemens

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36