Világelső Siemens CT berendezés a gyermekgyógyászatban

Kovács Attila, 2009. november 1. 18:34

A floridai Arnold Palmer gyermekkórház a gyermek-diagnosztika céljára állította be a Siemens Healthcare üzletágának Somatom Definition Flash CT berendezését. Ez a legújabb komputer tomográf (CT) rendelkezik a világon a legnagyobb szkennelési sebességgel, ugyanakkor az eddigi rendszerekhez képest a sugárdózis töredékét alkalmazza.

Mindez a radiológusok és a gyermek páciensek számára egyaránt nyilvánvaló előnyökkel jár. Mivel a szkennelési művelet időigénye számos vizsgálatnál mindössze a másodperc töredéke, nincs szükség a gyerekek vizsgálat előtti -– időigényes és specialistát igénylő – szedálására, hogy elkerüljék a metszetképeken a mocorgásukból azaz a szövetek mechanikus elmozdulásaiból adódó, félrevezető ún. mozgási artefakt (műtermék) keletkezését.

A még fejlődő szervezetük miatt gyermekekről ritkábban készítenek röntgenfelvételeket, mint felnőttekről. Ehhez jön még, hogy a ténylegesen elnyelt sugárdózis annál nagyobb, minél kisebb a páciens keresztmetszete. A CT vizsgálatoknak mégis nagy jelentősége van, főleg a komplex tüdő-képalkotás, a veleszületett torzfejlődési problémák és az intenzív ellátás esetében. Az ún. ALARA-elv (ALARA - As Low As Reasonably Achievable) különösen fontos a gyerekeknél, miszerint a lehető legalacsonyabb, de a megbízható diagnózishoz még elegendő dózis kell választani. Ezt a kettős követelményt az Arnold Palmer kórház a Siemens technológiával tudta legjobban kielégíteni.

A Somatom Definition Flash kettős sugárforrással működik, azaz egyidejűleg két röntgencső forog a test körül. A szkennelés sebességének (akár 45 cm/mp) és a 75 millisec időbeli felbontásnak köszönhetően kis sugárdózisokat lehet alkalmazni. Pl. egy szívfelvétel kevesebb, mint egy milli-sievert (mSv) dózissal elvégezhető (szemben az egyébként szükséges 8-30 mSv dózissal.) Gyermekeknél most először 0,5 mSv alá tudták szorítani az effektív dózist a képminőség romlása nélkül. Egy teljes mellkasi felvétel időigénye felnőtteknél 0,6 másodperc, gyermekeknél még kevesebb, vagyis a kis pácienseknek nem kell visszatartania a lélegzetüket.
 

Kulcsszavak: Siemens egészségügy

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36