Ausztrália internetszűrő bevezetésére készül
Az internet szabályozása gyakorlatilag helyi hálózatokból igazi globális hálózattá történő fejlődése óta mindig is napirenden volt. Egy valamilyen jellegű korlátozás mellett mindig fel lehet hozni érveket, melyek egyébként valós problémákból indulnak ki. Ilyen a gyermekek védelme, az internetes bűnözés vagy éppen az internetfüggőség kérdése. A gondot az jeleni, hogy az ellentábor éppen a kezdetektől jelen levő szabadságot félti a korlátozásoktól. Amennyiben nem teljes a szabadság, hanem csak egyetlen, igen apró kivételt teszünk, könnyen jöhet egy újabb és újabb, és végül semmi nem marad a nyílt szellemű adatbázisból és világhálóból, amit ma ismerünk - mondják a korlátozást ellenzők. További nagy kérdés, hogy ki fogja megmondani, mi mehet, és mi nem. Az elfogulatlan testületekről mindig kiderül, hogy valójában valamilyen politikai érdeknek, vállalati szándéknak a lekötelezettjei, a tapasztalatok szerint csak ott lehet igazi függetlenség, ahol igen kicsi a tét, ilyenkor ugyanis az úgynevezett nagyágyúknak, a legkülönbözőbb érdekcsoportoknak nem éri meg beavatkozni, vagy egyáltalán nem is kerül a látókörükbe az ügy.
Éppen ezért keltett feltűnést, hogy a bejáratott angolszász típusú demokráciával rendelkező Ausztrália korlátozások bevezetését tervezi. A tervezet mögött, mint a legtöbbször, jó szándék húzódik. A felhasználókat szeretnék megvédeni a felhasználók által tett bejelentések alapján egyes oldalak letiltásával. Az erre használatos technológia a jelek szerint működik, a szolgáltatókkal közösen folytatott héthónapos teszt során 100 százalékos volt a hatékonyság. Stephen Conroy kommunikációs miniszter tervei szerint egy független bizottság dönt majd a letiltandó oldalak listájáról, a rendszer bevezetését 2010 augusztusára tervezik.
Kapcsolódó cikkek
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Személyes profiljaik újbóli beállítását kérik a Buzz használóitól
- A Facebook-on bukott le a maffiavezér
- Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet
- 15 évet kapott a Facebook-on zsaroló teenager
- Videófeltöltés csakis engedéllyel
- Bocsánatot kért a Google a kínai íróktól
- Kínában is perbe fogták a Google-t digitalizálási törekvései miatt
- Kínában megjutalmazzák a pornóoldalak besúgóit
- Internetes szokásainkat figyelik amerikai kémek
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.