Kínában megjutalmazzák a pornóoldalak besúgóit

Genda Csongor Zoltán, 2009. december 7. 08:33

A kínai illegális webes aktivitásokat figyelő központi hivatal illetékesei a napokban bejelentették, hogy jutalomban részesítik azokat, akik segítségére lesznek az ügynökségnek a szexuális tartalmú weboldalak felkutatásában.

Az illetékes kormányszerv pénteken beüzemelt egy ingyenes forró vonalat, ahol éjjel-nappal várják az állampolgárok bejelentéseit, s akik valóban értékes információval szolgálnak, azok 1.000-10.000 Yuan, azaz 27-270 ezer Ft közötti hálapénzt kapnak azért, mert részt vesznek a nem kívánt online tartalmak elleni harcban. Külföldi lapértesülések szerint már az első 24 órában több mint 500 hívást regisztrált a hivatal. Az ázsiai ország év elején kezdte meg az emberek testi és szellemi épségét veszélyeztető webhelyek elleni hadjáratát. A kormány számos olyan intézkedést vezetett be, amik az állampolgárok lelki visszafejlődését hivatottak megelőzni, éppen ezért elrendelték, hogy csupán pornószűrő szoftverrel előtelepítve lehet csak PC-t értékesíteni a köztársaságban, s ami még ennél is meglepőbb, még a szexuális neveléssel foglalkozó oldalakhoz való hozzáférést is korlátozták a hatóságok.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36