A kormány benyújtotta az elektronikus anyakönyv létrehozását célzó törvényjavaslatot
A kormány csütörtökön benyújtotta az Országgyűlésnek azt a törvénymódosítást, amelynek nyomán 2011. január 1-jétől létrejöhet a digitális anyakönyv rendszere - jelentette be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a pénteki sajtótájékoztatón.
Mint mondta, a törvényjavaslat célja, hogy a papíralapú, lokális anyakönyveket biztonságos központi, elektronikus alapú rendszer váltsa fel. Felidézte: Magyarország 1895-ben vezette be a papíralapú, települési szintű állami anyakönyvezést, és ez lényegében azóta változatlan, azaz minden anyakönyvi adatot papíron, könyvekben vezetnek. Ennek az is a következménye, hogy jelenleg ezek az anyakönyvi adatok hiteles módon csak ott érhetőek el, ahol az anyakönyvi eseményt rögzítették, de a XXI. században ez már nem elegendő.
Kiemelte: a kormánynak azt javasolja, hogy 2011. január 1-jétől jöjjön létre a digitális anyakönyv, úgy, hogy helyben megmaradjon a papíralapú másolat is. Mint mondta, a javaslat szerint 2011-től minden újszülöttet ebben a központi nyilvántartásban rögzítenének, de ez kevés ahhoz, hogy rövid időn belül létrejöjjön a magyarországi magyarok nyilvántartása elektronikus formában. Ezért ha bármilyen más anyakönyvi esemény is történik, azokat, illetve az ahhoz kapcsolódó korábbi adatokat is rögzítik az elektronikus rendszerben.
Az elektronikus anyakönyvi rendszer felállítása után az állampolgárok nemcsak a születési hely szerinti anyakönyvvezetőnél kérhetik a születési anyakönyvi kivonatukat, hanem az ország bármely okmányirodájában, anyakönyvvezetőjénél, ami meggyorsítja a szolgáltatást. A változtatás nyomán felgyorsul a hatóságok közötti ügyintézés is.
A kormány javasolja a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását is annak érdekében, hogy a lakcím-bejelentési eljárás biztonságosabbá, egyszerűbbé váljon. A miniszter emlékeztetett rá: sokan aggódnak, hogy bárki bejelentkezhet a lakásukba, "csak alá kell firkálni a nevet a lakcímbejelentésen".
A változtatás nyomán annak a lakásába, aki ezt kéri, a jövőben csak akkor lehet bejelentkezni, ha a lakás tulajdonosa vagy haszonélvezője személyesen ott van a bejelentésnél vagy előzőleg elektronikusan hozzájárult ehhez az ügyfélkapun. A jövőben lehetőség lesz arra is, hogy aki ezt kéri, értesítést kapjon arról sms-ben vagy e-mailben, ha valaki bejelentkezik a lakásába.
A miniszter beszámolt arról is, hogy javasolják: a jövőben minden hatóság, mielőtt bárkinek hivatalos levelet küld, ellenőrizze, hogy a nála lévő cím egyezik-e a központi nyilvántartásban szereplő címmel, így a tervek szerint "pontosabb lesz a kézbesítés".
Az informatikai fejlesztés 1,6 milliárd forint európai uniós pénzből valósul meg.
Kapcsolódó cikkek
- Hét regionális központja lesz az e-önkormányzati szolgáltatásoknak
- Cél a hatékony és ügyfélbarát közigazgatási szolgáltatás
- Sikeres e-kormányzat, problémás e-gazdaság, aggasztó jelek az e-demokráciában
- Másfél milliárd forint régiónként az e-közigazgatás fejlesztésére
- Készül az "Ügyfélkapu 2"
- Elektronikus kézbesítés: a pártok egyetértenek a szükségességében, a megvalósításról még vitáznak
- Ügyfélkapu: pontosítani kell az eljárásrendeket - Összeomlott a munkaügyi informatikai rendszer?
- Ügyfélkapu: lemondott az üzemeltető cég vezérigazgatója
- Egy kézbe a távközlést és az informatikát!
- E-Magyarország, e-kormányzat: párbeszéd a válsághelyzetről
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.