A Sony Spanyolországból Szlovákiába vinne gyártást

MTI Sajtóadatbank, 2008. december 22. 08:45

A Sony vezetése azt tervezi, hogy spanyolországi televíziógyárából Szlovákiába helyezi át a termelést, ha a spanyol üzem nem csökkenti a költségeket. Lapbeszámolók szerint a Sony vezetése komolyan fontolgatja az áttelepítést Szlovákiába, mivel ott a munkaköltségek 65 százalékkal alacsonyabbak, mint Spanyolországban.

Korábban a Viladecavallsban lévő, 2500 fős üzemben közel 200 dolgozó elbocsátását helyezték kilátásba a gyár életképességének megtartására hivatkozva.

 A japán vállalat időközben elnapolta fejlesztéseit a nyitrai Sony televíziógyárban. Korábban arról volt szó, hogy 5 milliárd koronát fordítanak az üzem bővítésére, s a szlovákiai gyárat a csoport világméretekben is első számú gyártóbázisává fejlesztik. Ez a beruházás azonban egyelőre várat magára, mivel csökken a kereslet az LCD televíziók iránt. Tavaly a nyitrai Sony-gyárban 6 millió készüléket állítottak elő, az idén várhatóan 4 milliót gyártanak.

 A szlovák gazdasági minisztérium támogatást helyezett kilátásba a japán cég számára, mivel a nyitrai gyárban megkezdődött a leépítés, igaz egyelőre csak az idénymunkások körében.

Kulcsszavak: Sony TV +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Eredményes évet zárt a CETIN Hungary

A CETIN Hungary Zrt. sikerrel zárta harmadik teljes üzleti évét. A független, integrált távközlési infrastruktúraszolgáltató beruházásait, árbevételét és nyereségét is jelentősen növelte. A vállalat idén közel 23 milliárd forintot tervez hálózatfejlesztési beruházásokra fordítani.

2024. május 27. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17