Ismét keresik az év internetes kereskedőjét
A címet a nyertes egy éven keresztül használhatja, nyereménye pedig egy, a támogatók által biztosított médiafelületekből álló online kampány. A versenyben bárki részt vehet, aki online kereskedelmi tevékenységet folytat, és az internetezők szavazatukkal támogatják. Az alapítók célja, hogy a hazai internetes kereskedelmet támogassák, és szélesebb körben népszerűsítsék.
A közönségszavazás alatt nevezhető és értékelhető minden olyan, termékeit, szolgáltatásait az interneten keresztül (is) értékesítő vállalkozás, amely Magyarországon cégbejegyzéssel bír, magyar nyelvű honlappal rendelkezik, függetlenül annak típusától (webáruház, marketplace, vagy a termék/szolgáltatás értékesítését lehetővé tevő egyéb honlap) és a megrendeléseket a honlapon keresztül fogadja.
A szavazás után kialakult sorrend alapján a szakmai zsűri a legtöbb szavazatot kapott 30 vállalkozás közül választja ki - több körös elbírálás során - az Év Internetes Kereskedőjét. A zsűri a döntés során értékeli egyebek mellett a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználóbarátságot, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget, és számtalan egyéb szempontot. A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztja az Év legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is.
Kapcsolódó cikkek
- Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe
- Ötszörös TIPA-díjas a Canon
- A Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója lett az év projektmenedzsere
- Magabiztos teljesítménnyel újabb Advanced+ minősítést szerzett az ESET NOD32 Antivirus
- "Európai e-Kiválóság Díj 2010" magyar győztesei a CeBIT kiállításon
- Állatbarát Sims 3
- Informatikai Kiválósági Díj kkv-k számára
- Üzleti Etikai Díjat kapott a VirusBuster
- CES innovációs díjat kap a Nikon vetítős kompaktja
- Megválasztották a 2009-es év Informatikai Újságíróját
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.