Sun: kkv-k a célkeresztben
A június 30-ával zárult 2008. pénzügyi évet értékelte és a jövő terveiről szólt mai sajtótájkoztatóján Hernádi József, a Sun Microsystems Kft. vezérigazgatója és Strausz János, a cég parnerkapcsolati igazgatója. A 2007-2008-as hazai tevékenységre vonatkozó főbb megállapítások a következők.
A Sun Magyarországon növekedést ért el: 12 százalékkal nőtt az árbevétel, 27 százalékkal emelkedett a profitabilitás. A szervereknél (Unix, X86) 19,8 százalékkal tudták növelni a megrendeléseket, az oktatás terén 30 százalékos növekedést realizáltak. A szolgáltatások üzletág is terv felett teljesített. Az ágazatok közül a pénzügy volt az első, a kormányzatban és a telekommunikációs szektorban éves szinten 10-10 százalékkal növelte eladásait a Sun Kft. Megvalósult egy (egyelőre) négyfős olyan csapat kialakítása, amely a Magyarországon kialakított Sun tapasztalatok, fejlesztések nemzetközi elterjesztésén munkálkodik. A tervbe vett magyarországi kompetencia központ nem jött létre, ám a régióban más sem nyerte el ennek kialakítási jogát.
A hazai tervek közül kiemelhető, hogy a Sun kkv-szektor fókusszal és ennek megfelelő új partnerekkel kíván erősíteni. A szoftver területén további erősítést hajtanak végre az azonosítás-menedzsment és a SOA terén. Folytatják a környezettudatos "zöld" programokat (ECO.computing). A közeljövőben újabb nagyvállalati fókuszú tanulmány elkészítése várható.
A partnerkapcsolatokban való erősítés egyik oka, hogy a jelenlegi 36 százalékos indirekt értékesítési arányt tovább szeretné növelni a Sun. "Az új Sun projekteket új megoldásként kívánjuk a jövőben partnereinkkel együtt az ügyfelei nk felé prezentálni" - mondta Strausz. Hozzátette: a mostan folyó 2009. pénzügyi év az újdonságok (kkv-piac, X86, MySQL,SOA, Storage, stb.) éve is lesz.
A sajtótájékoztatón díjazták az idei pénzügyi év legsikeresebb Sun partnercégeit. Az öt kategóriában kiosztott díjakat a Rexfilm Kft., a Synergon, a Sysman Zrt., az Answare és az Axiom-IT Kft. vehette át.
Kapcsolódó cikkek
- Az Oracle többé már nem szoftvercég: befejeződött a Sun felvásárlása
- Az EU feltétel nélkül jóváhagyta az Oracle-Sun egyesülést
- Jubileumi újévi Sun-koncert a MŰPA-ban
- Az EU figyelmezteti az Oracle-t a Sun felvásárlása miatt
- Amerikában jóváhagyták az Oracle-Sun egyesülést
- A Sun részvényesei megszavazták az Oracle felvásárlást
- Az Oracle vásárolta fel a Sunt
- Az IBM-et már nem érdekli a Sun
- Negyedével estek a Sun részvényei az IBM-felvásárlás elmaradásával
- Terítéken a Sun X86-os stratégiája
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.