Az EU feltétel nélkül jóváhagyta az Oracle-Sun egyesülést
Az Oracle még tavaly áprilisban jelentette be, hogy 7,4 milliárd dollárért megveszi a Sunt. Az amerikai tőzsdefelügyelet augusztusban jóvá is hagyta az egyesülést, ugyanakkor az EB többször is jelezte, biztosítékokat szeretne arra, hogy nem csorbul az egyenlő esélyekkel zajló piaci verseny a Sun átvétele után. Október végén hivatalos figyelmeztetést is küldtek az Oracle-nek, mert a vállalat állítólag nem adott át olyan információkat, amelyek megnyugtató módon eloszlatták volna a Sun felvásárlásával járó esetleges piacszűkítő hatásokról szóló félelmeket. A fő trösztellenes aggodalmat az okozta, hogy a vétellel a MySQL is az Oracle tulajdonába került, s a cég már jelenleg is vezető szerepet tölt be az adatbázisok és kapcsolódó szoftverek piacán, ezért fennáll a monopolhelyzet kialakulásának a veszélye.
Az Oracle még a tavaly decemberi hivatalos EB-meghallgatáson ígéretet tett arra, hogy a külsős szoftvercégek előtt száz százalékig nyitva hagyja a Sun MySQL adatbázisainak piacát, és nem korlátozza a területen a szabad versenyt. A társaság emellett egy külön ügyféltanácsadó testületet is létrehoz a MySQL termékekhez. Mindezek következtében Neelie Kroes versenyügyi EB biztos hivatalos közleményében feltétel nélkül jóváhagyta a két vállalat egyesülését, amely szerinte nem korlátozza a szabad versenyt és az innovációt az ágazatban. A határozattal nem mindenki ért egyet: Florian Müller, a MySQL-alapító Michael Widenius szóvivője tömören úgy nyilatkozott, hogy az Európai Unió ez esetben rossz döntést hozott.
Kapcsolódó cikkek
- Oracle: vége a válságnak
- Megújult az Oracle partnerprogramja
- Az Oracle többé már nem szoftvercég: befejeződött a Sun felvásárlása
- EU-meghallgatás Oracle-Sun ügyben december 10-én
- Az EU kifogásolja az Oracle Sun egyesülést
- Az EU figyelmezteti az Oracle-t a Sun felvásárlása miatt
- Amerikában jóváhagyták az Oracle-Sun egyesülést
- A Sun részvényesei megszavazták az Oracle felvásárlást
- 1000 főt épít le az Oracle Európában
- Az Oracle vásárolta fel a Sunt
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.