AMD üzleti PC-platform a piacon

Milkovits Gábor, 2008. április 29. 21:03

Az AMD piacra dobta első saját személyi számítógépes platformját AMD Business Class néven, amelyet nevéből is adódóan elsősorban az Intel által uralt vállalati szektornak szán a cég.

Az asztali gépes platform az Intel módszerével ellentétben viszonylag nyílt: a kliens PC-k egyetlen megkötése, hogy három- és négymagos AMD Phenom, illetve kétmagos AMD Athlon processzorokkal legyenek felszerelve. A lapkakészlet ajánlottan az AMD 780V, a grafikus csip pedig az ATI Radeon HO 3000 széria valamely darabja, ez azonban nem kötelező, azaz a gépek érkezhetnek más konfigurációval, például nVidia grafikus lapkával is. A Business Class PC-k gyártására olyan cégekkel szerződött az AMD, mint az Acer, a Dell, a Fujitsu-Siemens, a Hewlett-Packard és a Lenovo. Emellett a platform kisebb rendszerépítők számára is hozzáférhető lesz, ráadásul a Business Class család még a nyár elején bővül majd a „Puma” noteszgép-platformra épülő hordozható számítógépekkel, 65 nanométeres energiatakarékos „Griffin” processzorral.

A Business Class célja, hogy első körben a kis- és közepes vállalkozásokat, majd általában a vállalati szektort megnyerje az AMD-processzoros számítógépek számára. A vállalati piac tömeges megrendelésekkel kecsegtet, ráadásul hosszú távon, hiszen a legtöbb cég szívesen marad éveken át a már bevált számítógépes konfigurációknál.

Kulcsszavak: AMD PC

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

A Sandberg komolyan gondolja a gaminget!

Manapság a perifériamárkák jelentős része igen nagy hangsúlyt fektet az esport felszerelések fejlesztésére. Így tesz a Sandberg is, arra törekedve, hogy az EsportsEquipment sorozat a remek árú és magas minőségű gaming termékeiről legyen ismert. A vállalat erre a filozófiára erősít rá Stealth Gamer billentyűzetével és legújabb BossBlaster gaming headsetével is.

2024. május 30. 09:49

Másodpercenként akár 480 képkockát is képes megjeleníteni az LG új monitorja

Az LG legújabb, játékosoknak szánt, 32GS95UE-B UltraGear OLED monitorja minden eddiginél gördülékenyebb grafikus megjelenítést ígér. A képfrissítési ráta mellett a csúcsfényerő is jelentősen növekedett a gyártó korábbi monitorjaihoz képest, így világosabb környezeti viszonyok mellett is tiszta és élénk képet kapnak a felhasználók.  

2024. május 29. 20:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52