AMD proceszorok használatát tervezi az Apple

Milkovits Gábor, 2010. április 20. 08:16

A DailyTech technológiai hírblog értesülése szerint az Apple azt fontolgatja, hogy a jövőben az Intel mellett az AMD CPU-it is használja majd egyes termékeiben.

A hírforrások szerint az Apple-t elsősorban az AMD Fusion platformja érdekli, amely egy lapkán integrálja a fő processzort és a grafikus csipet és így ideális lehet hordozható számítógépekbe. Az első 32 nanométeres Fusion CPU-k négy Phenom II magot és egy DX11 grafikus magot tartalmaznak. A csipek a fő PC-platformokhoz a jövő év folyamán kerülnek kibocsátásra. Az Apple Insider szintén úgy tudja, hogy az utóbbi hetekben több AMD-vezető is járt az Apple Cupertino-i székhelyén és a tárgyalásokon túl Steve Jobs cége már teszteli is a konkrét processzorokat saját Mac rendszerein.

Ha a hír igaz, az egyik fontos kérdés nyilvánvalóan az, hogy mi lesz az Intel-lel eddig kialakított együttműködés sorsa. Egyes szakemberek szerint a kedvezőbb ár/érték arány miatt az AMD lapkáit elsősorban az olcsóbb, sima MacBook és Mac Mini gépekbe fogják beszerelni, míg a MacBook Pro és iMac készülékekben továbbra is Intel processzorok dolgoznak majd. Az Apple és az AMD egyelőre nem kommentálta az értesüléseket.

Kulcsszavak: AMD processzor Mac Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36